Vádalkut kötöttek a terrortámadás kitervelőivel

Khalid Sheikh Mohammadot, Walid Muhammad Salih Mubarak Bin Attasht és Mustafa Ahmed Adam al-Hawsawit évek óta az amerikai haditengerészet kubai bázisán, a Guantanamo-öbölben tartják fogva, bíróság elé azonban nem állították őket. A három férfi azt mondta, bűnösnek vallja magát, ha cserébe az ügyészség nem kér halálbüntetést rájuk.

Az ügyészség először egy, az áldozatok családjainak küldött levélben ismertette az alkut.

„A lehetséges halálbüntetés eltörléséért cserébe ez a három vádlott beleegyezett, hogy bűnösnek vallja magát minden vádpontban, beleértve a 2976 ember meggyilkolását is” – írta Aaron Rugh főügyész.

A Biden-kormányzat szeptemberben még elutasította a vádalku feltételeit. A Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsa azonban szerdán közölte, hogy az elnöki hivatal értesült az új megállapodásról, de nem vett részt a tárgyalásokban.

A vádlottakat többek között civilek megtámadásával, a háborús törvények megsértésével elkövetett gyilkossággal, gépeltérítéssel és terrorizmussal vádolják. Várhatóan a jövő héten nyújtják be hivatalosan is a vádiratot a bíróságon.

Khalid Sheikh Mohammadot szélesebb körben a támadás fő kitervelőjeként tartják számon. Az Egyesült Államokban tanult mérnököt 2003 márciusában fogták el Pakisztánban.

Elolvasom a cikket