A lengyel elnök előzetes alkotmánybírósági normakontrollt kér az igazságszolgáltatási tanácsot érintő előírásokról

MH/ MTI
2024. augusztus 2. péntek. 16:28

Az államfő döntéséről Malgorzata Paprocka, az elnöki hivatal főnöke tájékoztatta a PAP hírügynökséget.

A július 12-én a parlamenti alsóház (szejm) által véglegesen megszavazott új előírások szerint nem a parlament, hanem ismét a bírák választják meg az országos igazságszolgáltatási tanács (KRS) bíró tagjait.

Ez 2017-ig így volt, mielőtt az előző, a Jog és Igazságosság (PiS) párt által vezetett kormány úgy módosított a vonatkozó törvényen, hogy a testület bíró tagjait a szejmnek kell megválasztania.

Paprocka július közepén a PAP-nak adott nyilatkozatban „az alkotmányt kirívóan sértőnek” nevezte a legújabb változtatásokat. Alaptalannak minősítette azt is, hogy a bírákat kinevezésük ideje alapján különböztessék meg.

A júliusi törvényhozói módosítás szerint ugyanis a KRS-be nem jelöltethetnék magukat azok a bírák, akiket a PiS-kormány idején, a KRS 2017-ben történt átalakítása után esketett fel Andrzej Duda elnök.

Az államfő által vitásnak talált módosítások szerint az új KRS-tagok megválasztása után a testületben eddig tagsággal rendelkező bírák elveszítenék mandátumukat. Eredetileg 2026 májusáig tart hivatali időszakuk.

A 25-tagú KRS-nek 15 bíró tagja van. A testület egyik feladata, hogy véleményezze a bírák jelölését, mielőtt az államfő kinevezi őket.

Elolvasom a cikket