A nők jogai csorbulnak Hámori Luca ellenfelének indulásával

MH/MTI
2024. augusztus 2. péntek. 20:13

Szó szerint fizikai veszélyben vannak azok a nők – közöttük Hámori Luca is -, akik az algériai, biológiailag férfinak számító Iman Helif ellen lépnek ringbe bokszolni – mondta Lénárt Ágota sportpszichológus pénteken, az M1 csatornának nyilatkozva. A szakember szerint ez a nők jogait csorbítja a játékokon.

A Párizsban tartózkodó sportpszichológus felhívta a figyelmet: a Magyar Olimpiai Bizottság mindent megtesz a sportoló nők jogainak érvényesüléséért, de úgy tűnik, hogy a Heliffel szombaton megküzdeni kívánó Hámori Luca esetében ez nem biztosított.

Bár a nemzetközi ökölvívó szövetség már számos esetben kizárta az algériai versenyzőt, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azonban más állásponton van, a problémát a két szervezet szabályrendszerének ellentmondásai jelentik – hangsúlyozta a szakember.

Lénárt Ágota szerint egyenlőtlenek, és Iman Helifnek kedveznek az erőviszonyok, a NOB ugyanakkor ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy a szabályokat a versenyek ideje alatt már nem lehet megváltoztatni.

A sportpszichológus úgy vélekedett, érthető az emberek felháborodása, amiért a biológiailag férfinak számító Helif a nők között versenyez. A szakember úgy látja, a NOB álláspontja nem tartja tiszteletben, hogy a versenyzők évekig keményen készültek az olimpiára, esküt tettek, hogy a legjobb tudásuk szerint képviselik hazájukat, így aránytalan kockázatot is hajlandók vállalni.

Elolvasom a cikket