Sahar Saleem, a Kairói Egyetem radiológusa és Samia El-Merghani, az egyiptomi Turisztikai és Régiségügyi Minisztérium antropológusa új vizsgálatot végeztek az ősi holttesten. A temetése pazar volt – olyannyira pazar, hogy nem valószínű, hogy hanyag szakemberek végezték volna.
„Drága, importált balzsamozóanyaggal balzsamozták be – magyarázza Saleem. – Ez, valamint a múmia jól megőrzött külseje ellentmond annak a hagyományos vélekedésnek, hogy a belső szervek eltávolításának elmaradása rossz mumifikálásra utal.”
A Sikoltó Asszonyt több mint három évezreddel ezelőtt temették el Semnut, Hatsepszut királynő 18. dinasztia korabeli királyi építészének sírjába. Szemnutot gazdagon kellett temetni, és sírja külön kamrát tartalmazott az anyja és más, meg nem nevezett rokonai számára, ameit 1935-ben fedeztek fel.
A nő egyike volt e többi rokonnak, és bár neve nem ismert, temetése nem volt pompa nélküli. Fakoporsóban temették el, két ezüstből és aranyból készült gyűrűvel, amelyeken faragott jáspis szkarabeuszok voltak, a feje tetején pedig egy fonott parókát viselt.
Saleem és El-Merghani többet akartak tudni erről a nőről és halálának módjáról, ezért nekiláttak a maradványok eddigi legrészletesebb vizsgálatának. Gondosan leképezték a holttestét CT-felvételek segítségével, hogy háromdimenziós részletességgel tanulmányozhassák, és virtuális boncolást végezzenek.
A testének vizsgálata alapján a kutatók meg tudták állapítani, hogy a nő alacsony volt, mindössze 1,54 méter magasságot ért el. Körülbelül 48 éves korában halt meg, és ízületi gyulladásban szenvedett. Több foga is hiányzott – ami nem volt váratlan, és valószínűleg életében keletkezett, mivel az állkapocscsontja a fog eltávolítása után a gyógyulás jeleit mutatta.
A halál okát nem lehetett megállapítani, de a holttest meglepetést tartogatott: az agya, a rekeszizma, a szíve, a tüdeje, a mája, a lépe, a veséje és a belei mind épek voltak. A legtöbb korszakban – beleértve azt is, amelyben a Sikoltó Nő élt és halt – a mumifikálás során a belső szervek eltávolítása volt a bevett gyakorlat.
De a temetése néhány más apró eltérést is mutatott a normálistól. Például a kezei a medencéje fölött feküdtek, nem pedig a bal keze a mellkasán, a jobb pedig az oldala mellett, ahogy az a királyi nőknél szokásos volt.
És persze ott voltak a balzsamozók. A testét borókával és tömjénnel kezelték, amelyeket Afrikából, illetve Arábiából kellett behozni.
A datolyapálma rostjaiból szőtt paróka alatt természetes haját borókával és hennával festették. Magát a parókát pedig kvarccal, magnetittal és albitkristályokkal kezelték. Ez megmerevítette volna a fonott szálakat, és feketére színezte őket, hogy hasonlítsanak a valódi hajra.
Mindezek együttesen arra utalnak, hogy a temetésre sok gondot fordítottak. Így az az elképzelés, hogy a Sikoltó Nő szája kinyílt a sírban, miután a balzsamozók nem zárták azt le megfelelően, nem állja meg a helyét – állapította meg Saleem és El-Merghani.
Akkor mi történt? Nos, ritka esetekben egy haldokló ember izmai képesek lehetnek megfagyni és rögzülni és így maradni a hullamerevség időszakában is. Ezt hívják hullagörcsnek, és azt mondják, hogy erősebb, mint a hullamerevség, és nem könnyen visszafordítható. Úgy tűnik, hogy általában olyan esetekben jelentkezik, amikor a személy szokatlanul nagy kényelmetlenségben halt meg.
Ez is nagyon ellentmondásos, sok tudós érvel a létezése ellen. Mások azt állítják, hogy valóban előfordul, de csak nagyon ritka körülmények között. Ez a vitatott jelenség azonban megmagyarázhatja a Sikoltó Nő arcát.
„A múmia sikoltozó arckifejezése ebben a tanulmányban úgy olvasható, mint egy holttest erős görcse, ami arra utal, hogy a nő a kíntól vagy fájdalomtól sikoltozva halt meg” – írják a kutatók a tanulmányukban.
„A balzsamozók valószínűleg a nő megmerevedett testét mumifikálták… mielőtt az lebomlott vagy ellazult volna, így megőrizve a nyitott szájpozícióját a halálakor. Az is lehetséges, hogy az összehúzódott izmok megakadályozhatták a balzsamozókat abban, hogy a szájat bezárják.”
A nő valódi sorsa és az, hogy hogyan halt meg, valószínűleg soha nem fog kiderülni. De legalábbis az ő és a hozzá hasonlók maradványainak tanulmányozása némi bepillantást enged az emberiség múltjába és azokba a szokásokba, amelyek az oly sok évvel ezelőtt élt életükből kivezető útjaikat jellemezték.
