Balatonföldváron folytatódik a BalatONKoncert

MH/MTI
2024. augusztus 2. péntek. 7:11

Harmadik éve rendezik meg a BalatONKoncert sorozatot, amely az idei balatonkenesei és fűzfői hétvégék után péntektől vasárnapig Balatonföldvár Nyugati Strandján várja a közönséget – közölték a szervezők.

A közleményben kiemelik, hogy a földvári hétvége több okból is különleges, hiszen ezen a helyszínen a BalatONKoncert nagyszínpada nem a vízen, hanem a közvetlen vízparton kap helyet, a koncertre érkező közönség a balatoni naplementében nézheti meg a zenekarokat. A színpadi műsorban a jól ismert fellépők mellett feltörekvő bandák is helyet kapnak.

Pénteken 19 órától az Escape My Shadows kezdi a programot, majd 21 óra 30 perctől az Anna and The Barbies következik.

Szombaton már délután elindul a program a The Criples fellépésével, majd a Dirty Slippers és a Sugarloaf ad koncertet.

Vasárnap 19 órától a Konyha nyitja a színpadi programokat, a hétvége záróbuliját pedig a Soulwave adja.

A koncertek díjmentesen tekinthetők meg, a programsorozat kiemelt támogatója a Szerencsejáték Zrt., a főszponzor az MVM.
További információk a programról ezen az oldalon érhetők el. A koncertek augusztus 15-től az Ivan and the Parazol és Péterfy Bori + The Love Band fellépésével Balatonkenesén folytatódnak.

Elolvasom a cikket