Borics Ádám értetlenül áll az ökölvívásban történtek előtt

Az Amerikában sportoló ketrecharcos 24 óráig elérhető történetében osztotta meg véleményét hivatalos Instagram oldalán.

Gratula Hámori Luca, – kezdődik a poszt, amelyet úgy folytat – a következő ellenfele egy nem is tudom mi lesz…régen váltott ki ennyi indulatot belőlem valami.

A profi sportoló kiemelte: „Én nagyon vártam az olimpiát, de a megnyitó aztán most »férfiként« nők között boxolni. Mi történik??”

Hámori Luca következő ellenfelével kapcsolatban csütörtök délelőtti nyolcaddöntőjét követően robbant ki botrány, miután olasz riválisa alig 40 másodperc után feladta ellene a találkozót, majd nem fogott vele kezet és igazságtalannak nevezte a helyzetet. Mindezt azért tette, mert Helifet tavaly a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta a vb-ről magas tesztoszteronszintje miatt, Umar Kremljov IBA-elnök pedig akkor elmondta, hogy XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során. A NOB – mely az IBA-t kizárva rendezi meg az olimpiai bokszversenyeket – ugyanakkor engedi szerepelni.

Elolvasom a cikket