Egyre többen halnak meg a hőség miatt Európában

MH/MTI
2024. augusztus 2. péntek. 7:46

Az elmúlt 20 évben 30 százalékkal nőtt a hőség miatti halálesetek száma. Becslések szerint 2000 és 2019 között világszerte évente 489 ezer halálesetet regisztráltak, melyek a hőséggel összefüggésbe hozhatók. Ebből átlagosan 176 ezer történt Európában. A felmérésben részt vevő szinte minden országban nőtt a kánikula okozta halálesetek száma, azonban a hat WHO-régió közül az európai melegszik a leggyorsabban, a világátlagnál kétszer gyorsabban – közölte Hans Kluge, a WHO regionális igazgatója Koppenhágában.

A WHO szerint a szélsőségesen magas hőmérsékletek miatt gyakoribbá válnak a krónikus betegségek és a szervezetet rendkívül megterhelő hőstressz, amely akkor következik be, amikor a test nem képes a hőmérsékletét 36-37 Celsius-fok között tartani.

A szervezet figyelmeztetett arra, hogy „ugrásszerűen fog emelkedni” az extrém hőhullámok halálos áldozatainak száma a következő években.

António Guterres, az ENSZ főtitkára július végén arról beszélt, hogy a világnak alkalmazkodnia kell az éghajlati válság miatt tartósan megváltozott nyári hőmérséklethez. Erre hivatkozva szorgalmazta Kluge, hogy a kormányok és a helyi közigazgatási szervek dolgozzanak ki cselekvési terveket a hőség ellen. Hangsúlyozta: a megfelelő intézkedésekkel elkerülhetők a növekvő hőmérséklet egészségre gyakorolt negatív hatásai.

Ha megteremtjük egy melegebb régióhoz való alkalmazkodás feltételeit, sokkal több ember életét tudjuk majd megmenteni – tette hozzá Kluge.

Elolvasom a cikket