Halász Bence: A célom, hogy dobjak magamnak egy születésnapi ajándékot

MH/MTI
2024. augusztus 2. péntek. 13:57

„Picit bezavart a csúszás, már a félórát is karcoltuk alulról. Azért nem könnyű a selejtezőben bemelegítve tartani magát az embernek és folyamatosan koncentrálnak maradni ilyen izgalom mellett. És azért nekem ott volt a zabszem, ahol kellett neki lenni a három évvel ezelőtti kiesésem után…” – utalt arra, hogy a tokiói játékokon nem sikerült bekerülnie a fináléba.

„Az első kísérletnél, mikor kiírták, hogy mekkora, már majdnem biztos volt, hogy meglesz a továbbjutás. De szerintem senki nem meri megkockáztatni egy olyan dobás után, amelyik nem közvetlen továbbjutást ér, hogy a másik kettőt kihagyja. Próbáltam arra rámenni, hogy kicsit feltérképezzem a dobókört, mert sokkal lassabb, fogósabb, nem lehet benne olyan gyorsan forogni, ahogy én szoktam. Kicsit át kellett állítani az agyamat” – nyilatkozott a selejtezőről, amelyből 76,90 méteres eredménnyel hatodikként jutott tovább.

„Az volt a feladat, hogy bejussak a döntőbe és azért nem sok embernek adatik meg, hogy a születésnapján rendezik a döntőt… A célom az, hogy dobjak magamnak egy születésnapi ajándékot” – mondta az 1997. augusztus 4-én született atléta.

Halász Bence kiemelte, két nap múlva egy teljesen más verseny kezdődik, amelyiken nem számít, hogy most ki mekkorát dobott.

Elolvasom a cikket