Járni sem tud a Harry Potter színésznője

A 83 éves Margolyes a gerinccsatorna szűkületével vívott küzdelméről beszélt. „Nem tudok járni, rokkant, mozgássérült vagyok” – nyilatkozta a People-nek. „Mindenféle segítséget igénybe veszek. Van két botom, járókeretem, de ezek nagyon unalmasak. Most pedig lett egy elektromos mopedem, amivel azonban nagyon szórakoztató közlekedni” – fejtette ki. „Olyan, mint ha egy új játékszerem lenne, csak úgy hasítok vele. Nagyon jó vásárláshoz is, mert van rajta egy kosár”– tette hozzá – számol be a Life.hu.

A Harry Potter filmekben a Sprout (a magyar fordításban: Bimba) professzort alakító Margolyesnél korábban csontritkulást diagnosztizáltak, tavaly pedig szívműtéten esett át, kicserélték az aortabillentyűjét. Romló egészségi állapota ellenére a színésznő 2023 júniusában a brit Vogue-nak azt nyilatkozta, hogy már nem fél a haláltól, és arról is beszélt, hogy egészségtelen étrendje hozzájárult a betegségei kialakulásához. „Mozgáskorlátozott lettem, mert annyira vágytam a karamellára, a sajttortára és egyéb finomságokra. Mohó és falánk voltam, erősebbnek kellett volna lennem” – vallotta a lapnak, amelyben meztelen képet is közöltek róla.

A Harry Potter filmek kapcsán ugyanekkor Margolyes megdöbbentő nyilatkozatot tett. „Nem szeretem a gyerekeket. Nem is akarok velük lenni. Persze meg tudnám ölni azt, aki egy gyereket bántani mer, ugyanakkor én nem akarom, hogy körülöttem legyenek. Zajosak, állandóan figyelni kell rájuk” – fejtette ki, de egykor még keményebben nyilatkozott. „Aggódom a Harry Potter-rajongók miatt, mostanra már túl kéne lenniük ezen. Huszonöt éve volt, és szerintem gyerekeknek szól. Benne ragadtak a feelingbe, ami számomra érthetetlen: fel kéne nőniük” – fejtette ki és hozzátette, időnként meghívják Harry Potter témájú esküvőkre is, ami pedig teljesen abszurd számára. Azt sem tagadta soha, hogy egyáltalán nincs elragadtatva a Harry Potter-univerzumról: „Számomra nem volt fontos. Persze, jó volt szerepelni benne, és sok érdekes embert megismerhettem, de azért nem a világirodalom remekéről beszélünk” – tett vitriolos megjegyzést a gyógynövények mágusát alakító színésznő.

De nem ez volt a színésznő egyedüli meglepő kijelentése: a minap arról beszélt, Leonardo DiCaprio büdös, Steve Martin pedig kellemetlen.

Elolvasom a cikket