Kizáratná saját pártjából Gyurcsány Ferencet a gyulai DK-s politikus

Leel-Őssy a műsorban enne részleteiről azt mondta: Gyurcsány Ferenc kezdeményezte kizárását az etikai bizottságnál, amely miután meghallgatta, javaslatot is tett erre a gyulai szervezetnél. Ezt a döntést Leel-Őssy megfellebbezte, bár a helyzet ellentmondásos, hiszen ezt ahhoz az elnökséghez kell benyújtania, amely kizárását kezdeményezte.

A gyulai politikus ennek ellenére azt ígérte, hogy folytatja a harcát. Ennek keretében ő is beadvánnyal élt az etikai bizottságnál Gyurcsány Ferenccel szemben, aki szerinte több pontot megszegte az alapszabályt.

Leel-Őssy úgy látja, Gyurcsánynak lenne alternatívája, és az a politikai szervezet, „ami képtelen az utódlást megoldani, vagy második, harmadik sorokat kitermelni, az nem politikai párt, hanem szekta.”

Bár saját pártját nem tartja annak, de szerinte látni kell, hogy az elmúlt 13 évben nem jutottak egyről a kettőre. Valamilyen konzekvenciát pedig illene levonni azoknak, akik közben nyugtatgatnak, hogy minden rendben lesz – mondta a gyulai politikus, aki azt is bejelentette, hogy amennyiben nem zárják ki a pártból, azonnal egy előrehozott tisztújító kongresszus összehívását fogja kezdeményezni.

A politikus úgy véli, Gyurcsány Ferenccel nem fognak tudni egy széles ellenzéki összefogásban együttműködni. Elmondta azt is, hogy rengetegen keresték meg a DK-ból, egyetértve vele. Mint fogalmazott, ha őt kizárják, az a pártvezetésről állít ki bizonyítványt.

Elolvasom a cikket