Petíció a Wokelimpia ellen, a nők védelmében

A Wokebusters szerint a „wokelimpia” bátorítja, hogy férfiak versenyezzenek női versenyszámokban.

„Ez már nem csak kulturális, de fizikai fenyegetés – ez ellen fel kell emelni szavunkat!” – írták.

A részletek: Imane Khelif, akit egyszer már kizártak világversenyről, mert a biológiai útlevele alapján valójában férfi, vérlázító körülmények között jutott be a nyolcaddöntőbe: női ellenfele az első ütés után sírva adta fel a küzdelmet. Az olasz Angela Cariri mindössze 46 másodpercig bírta a ringben Khelif ellen, a meccs után pedig elmondta, soha nem kapott még ekkora ütéseket.

„A negyeddöntőben a magyar kiválóság, Hámori Luca találkozik majd FÉRFI ellenfelével” – írta a Wokebusters, amely szerint ez a történet is azt mutatja, hogy „a woke elmebaj végérvényesen beette magát az idei olimpiára (is)”.

„A megnyitónál azonban még naivan azt gondolhattuk, hogy ez »csupán« kulturális dolog. Kiderült, a történet azonban jóval messzebb mutat ennél, ugyanis ez a hús-vér valóság: biológiai férfit engednek versenyezni női versenyszámokban. Persze ne csodálkozzunk ezek után, ha megelőzve a hölgyeket, egy biológiai férfi kerül majd a dobogó legfelső fokára. Ahogy azon se, hogy a woke-őrülteket nem érdekli majd, ha az ilyen botrányos döntéseikkel karriereket, életutakat tesznek majd tönkre” – olvasható a közleményben.

Itt az ideje annak, hogy woketalanítsunk, és lecsapoljuk a mocsarat! – írja a Wokebusters, amely mindenkit arra kér, az alábbi címen csatlakozzon a tiltakozáshoz.

Az Alapjogokért Központ a minap indította el a Wokebusters-t, amely egyszerre a szuverenista erők riadólánca, valamint egész éves online és offline rendezvények sorozata.

Elolvasom a cikket