Több száz elesett katona holttestét szállították haza Ukrajnába

MH/ MTI
2024. augusztus 2. péntek. 16:43

Petro Jacsenko elmondta, hogy az ukrajnai háború kezdete óta lebonyolított egyik legjelentősebb csere keretében olyan katonák földi maradványait kapták vissza, akik a kelet-ukrajnai Bahmut és Avgyijivka, valamint a keleti Luhanszk, illetve a déli herszoni és zaporizzsjai régió megtartásáért folytatott, több hónapon át elhúzódó harcokban vesztették életüket. Hozzátette, hogy a holttestek egy része a háború elején csaknem teljesen elpusztult Mariupol városból, illetve orosz halottasházakból került elő.

A holttesteket DNS-vizsgálat, valamint halottvizsgáló és vöröskeresztes szakemberek segítségével fogják azonosítani. A tanács becslése szerint ez a munka legalább néhány hetet, de akár több hónapot is igénybe vehet. A holttesteket ezután adják majd át a családjuknak, hogy eltemethessék őket.

A szóvivő elmondása szerint az elesett katonák földi maradványainak kölcsönös átadása a genfi konvenció követelményeinek a betartásával zajlik; így Kijev is visszaszolgáltatta Oroszországnak az általa ellenőrzött területeken elesett orosz katonák holttesteit, de erről további részleteket nem közölt.

A katonák kicserélésének helyét a tanács nem hozta nyilvánosságra.

A 2022 februárjában kirobbanó ukrajnai háború kezdete óta Ukrajna hivatalosan 31 ezer katonája elvesztését ismerte el. Oroszország egyáltalán nem közöl ilyen számadatokat.

Elolvasom a cikket