A Wizz Air 300 milliós bírságot kapott

MH/MTI
2024. augusztus 3. szombat. 10:03

A GVH MTI-nek küldött szombati közleménye szerint a Wizz Air a szakmai gondosság követelményét sértő kereskedelmi kommunikációt folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás lényeges jellemzőiről, illetve elhallgatta, hogy egyes szolgáltatási csomagjainak részét képező „többletszolgáltatásokat” külön-külön is megvásárolhatják a fogyasztók, ezzel a cég a drágább csomagok irányába terelte a fogyasztókat.

A Wizz Air az eljárás során több vállalást is tett, azonban ezeket a versenytanács – azok kétséges megvalósíthatóságára, illetve a korábbi és jelenleg is folyamatban lévő eljárásokra is tekintettel – nem fogadta el – írták.

A GVH 2023 elején indított versenyfelügyeleti eljárást a Wizz Air Hungary Zrt.-vel szemben. A versenyhatóság az eljárás során feltárta, hogy a légitársaság 2018 novembere és 2024 májusa között elhallgatta – illetve nem időben kommunikálta – hogy a fogyasztóknak az alapszolgáltatás választása esetén is lehetőségük van egyes további szolgáltatások (Wizz Priority, feladott poggyász szolgáltatás) külön-külön történő megvásárlására. A cég így gyakorlatilag a drágább, ezeket a szolgáltatásokat alapból tartalmazó csomagok irányába terelte a fogyasztókat. A GVH feltárta emellett, hogy a légitársaság 2019 decemberétől olyan kereskedelmi gyakorlatot folytatott az automatikus utasfelvételi szolgáltatás tartalmával és korlátaival kapcsolatban, amely sértette a szakmai gondosság követelményét.

Közölték: a GVH az elmúlt években kiemelt figyelemmel kíséri a légi közlekedés hazai piacát. A nemzeti versenyhatóság 2022 októberében átfogó gyorselemzés keretében vizsgálta a Magyarországon elérhető légitársaságok honlapjait, illetve a hazánkban népszerű jegyár-összehasonlító weboldalakat. Rigó Csaba Balázs, a GVH elnöke a légi közlekedésben tapasztalható folyamatos fennakadások miatt, az utasok védelme érdekében figyelemfelhívást küldött több, Magyarországon működő diszkont-légitársaság, közte a Wizz Air vezetőjének is.

A most lezárult ügy kapcsán a GVH ismételten határozottan felhívja a légitársaságok figyelmét, hogy a jegyeladással kapcsolatos információikat minden esetben átláthatóan tegyék közzé, és könnyen érthetően fogalmazzák meg azokat – írták.

Elolvasom a cikket