Az igazi lokálpatrióta a közössége boldogulását képviseli

MH/MTI
2024. augusztus 3. szombat. 18:36

Az erről szóló közleményt a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkársága tette közzé.

A gyarapodást a közös jövőkép, és a megvalósítást eredményező összefogás biztosítja – hangsúlyozta a közlemény szerint a település díszpolgára, az Országgyűlés volt elnöke a rendezvényen.

Szili Katalin beszédében kiemelte, hogy az idén 780 éves község lakói összefogásának nyomán mindig megvalósította az álmait. Ennek köszönhető, hogy Balassagyarmat árnyékában olyan fejlesztéseket tudott megvalósítani, melyek nem csak a mának, de a jövőnek is szólnak és stabil hétköznapokat biztosítanak a községben elő családoknak.

A civil közösségek lélekkel töltik meg a városias infrastruktúrát és őrzik a palóc identitást, a helyi sajátosságokat, hagyományokat, melyeket az ősök adtak tovább generációról generációra, s melyek továbbadása a XXI. század emberének is kötelessége – fogalmazott.

Úgy vélekedett, hogy számos lehetőséget nyújt a határmenti szlovák-magyar és magyar-magyar kapcsolatokat erősítése, továbbá megköszönte a korábbi polgármesterek munkáját és alkotó munkát kívánt az ősszel hivatalba lépő megválasztott új polgármester asszonynak – olvasható az államtitkárság közleményében.

Elolvasom a cikket