Battai Sugár szerint az ad erőt a további munkához, hogy több van a női kardcsapatban

MH/MTI
2024. augusztus 3. szombat. 18:40

„Az előző három évben rengeteget dolgoztunk, és nagyon szép eredményeket tudtunk elérni. Talán ezért is vagyunk ilyen csalódottak, mert több van bennünk. Úgy gondolom, hogy ez tud erőt adni, hogy továbbra is keményen dolgozzunk, vagy még keményebben. Igyekszünk minél több szép eredményt elérni és élvezni a vívást” – nyilatkozott a vegyes zónában.

A világbajnok női kardcsapat a negyeddöntőt nem tudta sikerrel venni, pedig egy darabig kézben tartotta a japánok elleni összecsapást. A fordulatot Pusztai Liza második asszója jelentette, amelyben a magyar vívó elvesztette a fonalat, és nem tudott tust adni, miközben kilencet kapott. Ezzel kapcsolatban azt mondta, őt nagyon nyomta az olimpiai közeg, azon túl, hogy világbajnokként nagy volt a várakozás velük szemben, illetve nekik is magukkal szemben.

„Sajnos, ezt nem jól kezeltem. Látszott az asszómon is, kicsit ott elmentek nekem otthonról, de legalább tudok belőle tanulságot levonni. Azt, hogy 2028-ra nemcsak a vívással kell sokat foglalkoznom, hanem a mentális részével is ezek szerint többet, mert úgy tűnik, hogy fejben erre az olimpiára nem álltam készen.”

Úgy emlékezett vissza a balul sikerült asszójára, hogy abban semmi sem ment neki.

„Sajnos annyira leblokkoltam mentálisan, hogy odáig el se tudtam jutni, hogy kiterveljem, mit szeretnék a páston csinálni” – árulta el.

Szűcs Luca azt mondta, hogy miután a négy közé nem jutottak be, ő egyértelműen szerette volna elérni az ötödik helyet.

„Ez nem sikerült most, van ilyen” – tette hozzá.

Márton Anna arról beszélt, hogy miután kikaptak, ő szeretett volna a tokiói eredményen, a csapattal ott elért nyolcadik helyezésen javítani és pontszerzőként végezni.

„Ez sikerült, de nagyon nehéz volt fizikálisan meg fejben is újra felpörögni. Nem tudtunk közel sem topformát hozni a helyosztókon, de azért annak örülünk, hogy a hatodik helyet megszereztük. Szerintem most mindenki egy nagy-nagy pihenésre vágyik, és utána majd átgondoljuk, hogy hogyan tovább.”

Elolvasom a cikket