Erre készülhet Putyin?

Oroszország légiereje meglepően ritkán veti be legújabb és legfejlettebb repülőgépeit az Ukrajna elleni háborúban. Szakértők szerint ez nem csupán az ukrán légvédelemtől való óvatosságnak köszönhető, hanem annak is, hogy Moszkva ezeket a technológiailag fejlett gépeket egy esetleges, jövőbeli konfliktusra tartalékolja, amelyet a NATO-val vívhatnak meg. A Business Insider cikke erre a kettős okra világít rá.

Bár a Kreml hivatalosan többször is bejelentette, hogy alkalmazta a legmodernebb vadászbombázóját, a Szu-57-est Ukrajnában, konkrét bizonyítékot mindeddig nem mutattak fel erre vonatkozóan. Andrew Curtis, független védelmi szakértő és a brit légierő egykori tisztje szerint az oroszok azért óvják ezeket a fejlett eszközöket, mert kulcsfontosságúak lehetnek egy esetleges, nagyobb volumenű háborúban. Curtis így fogalmazott:

„Ez azért is figyelemreméltó, mert úgy tűnik, a Kreml egyes vezetői már nem csupán Ukrajnában gondolkodnak.”

Michael Clarke, a Sky News elemzője hasonló véleményen van. Úgy véli, ha Oroszország minden rendelkezésére álló technológiát bevetne Ukrajnában, talán kedvezőbb pozícióban lenne a harctéren. Ugyanakkor, ha így tennének, „később esetleg nem maradna elegendő eszközük, ha konfliktusba keverednének a NATO-val.” Clarke szerint a jelenlegi helyzetben egy NATO elleni háború lehetősége növekvő veszélyt jelent, bár nem feltétlenül elkerülhetetlen, de már most nagyobb a valószínűsége, mint két évvel ezelőtt volt.

Ennek ellenére több szakértő is hangsúlyozta, hogy bár a NATO légiereje technológiailag és számszerűleg is jelentős fölényben van az orosz légierővel szemben, Oroszországot sem szabad lebecsülni.

Elolvasom a cikket