Míg a mai angol krimik, például a Lewis, az oxfordi nyomozó epizódjai mindig arra lyukadnak ki, hogy az igazság túl drága, nem érdemes kikutatni, mert mire felszínre kerül, nemcsak bűnösök lakolnak meg, hanem ártatlanok is áldozatul esnek, a skandináv krimik hisznek abban, hogy érdemes kideríteni az igazságot, mert közben a néző elgondolkodhat a saját tettei és mulasztásai következményén.
Az életközépi válság mindenkit elér negyven-ötvenéves kora körül. Felelni kell a tettekért, a titkokért, hazugságokért. Van, aki fel tud állni egy ilyen válságból, és van, aki akár még mások hazugságaiba is belehalhat, ha nem vigyáz.
Christian Habersaat pedig olyan jó rendőr volt, de mégis, hirtelen leszerel, nyugdíjba megy, és a búcsúünnepségen öngyilkosságot követ el. A tenyerére Carl Morck, az egykori barát, a koppenhágai nyomozó neve van felírva golyóstollal. Három hónapig hívogatta Morckot, hogy térjen vissza Bernholm szigetére, de nem jött. Christian egy fura esetbe zavarodott bele. Hét évvel korábban egy fiatal lányt holtan találtak egy óriási kiszáradt fa ágain. A rendőrfőnök közlekedési balesetnek nyilvánította Alberte Schneider halálát, és lezárta az ügyet.
Objektum doboz
A rendőrfőnököt az összes rendőr idiótának tartotta, de a néző az események előrehaladtával meggyőződhet arról, bármilyen nevetségesnek tűnt is, hogy a főrendőr a balgák bölcsességével rendelkezik, és egyáltalán nem hozott ostoba, vagy az igazságtól távol eső döntést. De ha ily módon felkínálja is a történet, hogy hagyjuk a szörnyű múltbéli titkokat, ne bolygassunk olyasmiket, amik beláthatatlan szenvedéseket hozhatnak, Carl Morck (Ulrich Thomsen) és beosztottja, Rose Knudsen (Sofie Torp) nyomozó meg az ebben a részben kissé háttérbe szoruló Assad (Afsin Firouzi) nyomozó ezt nem így gondolja.
Görögtragédia-szerűen pereg a történet, amely Jussi Adler-Olsen magyarul is olvasható, a filmmel azonos című regényéből készült, kicsit talán a kelleténél kevesebbet hasznosítva a könyv nyelvi humorából, de annál szebb természeti képekkel toldva ki a halottak és a hervasztó, elhagyatott enteriőrök látványát, amelyekben az igazságot hajszolják a nyomozók.
Míg Carl a múltja árnyaival szembesül drámai módon, és kiderül Rose rettenetes titka, a társadalomkritikára is marad filmidő. Megismerkedünk egy napimádó szektával, amely felemészti a tagjai személyiségét, élve és normálisan tőlük senki nem távozhat, a szektavezetők lassan elénk táruló múltja, céljai és módszerei ijesztőek.
Egy majdnem sikeres kortárs képzőművész is fókuszunkba kerül. Halott állatokat fest, látszólag gondozza, de közben elpusztítja, amit szépnek lát és szeret. Elnémítja azt, aki nála többet tud, aki tudja róla az igazságot, aki ismeri a világ titkait, mert az ő művészete az illuzórikus varázslat, és azt akarja, hogy csak ez legyen, csak ezt tartsák művészetnek, csak erről tudjanak és ezt bámulja mindenki.
Az igazság ebben a keretben bontakozik ki, váratlan csavarok és döbbenetes képsorok végén, rengeteg kisebb-nagyobb tanulság, életbölcsesség, tükörbenézés után, amik tényleg segíthetnek, ha bagatellizálni akarjuk a tetteinket, ha elgyávulunk, ha meg akarunk futamodni, ha nem merjük kimondani az igazságot, ami aztán megmérgezheti és el is pusztíthatja körülöttünk azok életét, akiket szeretünk.
Dániában nagy sikert aratott a széria idei, hatodik része. Streaming oldalakon magyar felirattal is elérhető, januártól a magyar mozikban is látható a Vertigo forgalmazásában.
Határtalanul (A Q-ügyosztály esetei) – Boundless. Den Graenselose – 2024
Dán krimi – 121 perc
Rendezte: Ole Christian Madsen
9/10
