Hámori Luca a genderideológia következő áldozata

Jogi panaszt tett Algéria a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál (NOB) Hámori Luca kijelentése miatt – adta hírül a Magyar Nemzet a Reuters hírügynökségre hivatkozva. Az Algériai Olimpiai Szövetség az Imane Helif algériai bokszoló ellen indított „erkölcstelen lejárató kampány” miatt indított eljárást.

Az Ansa olasz hírügynökség információ szerint azt kifogásolták, hogy a magyar olimpikon a közösségi médiában férfinak hívta a férfiakra jellemző X- és Y-kromoszómákkal is rendelkező Imane Helifet.

„Én sem tartom fairnek azt, hogy ez a versenyző a nők között indulhat, de nem foglalkozhatok ezzel most, változtatni nem tudok, ezt hozta az élet, ezt kell megoldani” – írta Hámori Luca a Facebookon, bár azt nem tudni, hogy az algírok pontosan melyik kijelentését kifogásolják. Az Algériai Olimpiai Bizttság több állásfoglalást is kiadott, melyben támogatásukról biztosították sportolójukat. Ugyanakkor már ezekben is nyíltan jogi lépésekkel fenyegetőztek.

Fenntartjuk a jogot, hogy eljárást indítsunk bárki ellen, aki részt vett ebben a förtelmes kampányban Imane Helif ellen!” – írták megszemélyesítés nélkül pénteki bejegyzésükben.

Elolvasom a cikket