Vereség a cselgáncs csapatversenyben Olaszországtól

2024. augusztus 3. szombat. 9:38
Frissítve: 2024. augusztus 3. 9:39

Magyarország először indulhatott a három-három férfi és női dzsúdóst felvonultató küzdelemben. Ez azután vált bizonyossá, hogy a nemzetközi szövetség (IJF) szabadkártyát adott Pongrácz Bencének, így hétfős lett a magyar válogatott, ami a csapatversenyben is részvételi jogot jelentett, mert az adott súlycsoportokban – férfi 73, 90 és +90 kg, női 57, 70, +70 kg – tudott versenyzőt kiállítani.

A Mars-mező Arénában a 16 közé jutásért Olaszország volt az ellenfél, amelytől a májusi világbajnokságon 4-0-ra kikapott a magyar együttes és ott a hetedik helyen végzett.

Az első párban (+90 kg) Vég Zsombor az idei zágrábi Európa-bajnokságon bronzérmes Gennaro Pirellivel mérkőzött. A 22 éves magyar cselgáncsozó bátran támadta ellenfelét, aki azonban egy vazaarival jobbnak bizonyult.

Következett a női 57 kg-ban Pupp Réka, aki ötödik helyével a magyar csapat legjobb eredményét érte el Párizsban. A kétszeres Európa-bajnoki harmadik Pupp és Veronica Toniolo összecsapása az aranypontig tartó hosszabbításba torkollott, ott pedig három perc elteltével az olasz versenyző egy szép dobásért ippont kapott.

Férfi 73 kg-ban Pongrácz Bence nem számított esélyesnek a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Manuel Lombardo ellen, mégis váratlan véget ért a küzdelem. Az olasz dzsúdós egyik dobásánál Pongrácz a fejére esett, amit a bírók önveszélyes technikának minősítettek és leléptették.

Női 70 kg-ban Özbas Szofira várt a feladat, hogy „meccsben tartsa” a csapatot. Ezt meg is tette, a hosszabbításban vazaarival győzött a holland születésű, de idén áprilistól már olaszként versenyző Kim Polling ellen.

Férfi 90 kg-ban az olimpiai bronzérmes Tóth Krisztián a nála egy fejjel magasabb Christian Parlatival találkozott és hiába űzte ellenfelét, ipponnal vereséget szenvedett. Ez azt jelentette, hogy Olaszország 4-1-re nyert, Magyarország kiesett. Az utolsó pár meccsét – női +70 kg: Gercsák Szabina-Asya Tavano – már nem rendezték meg.

Elolvasom a cikket