Zelenszkij jobbkeze miatt aggódik a Nyugat

MH
2024. augusztus 3. szombat. 22:13

Andrij Jermak az ukrán politika egyik legismertebb alakja, rendszeresen megjelenik minden olyan rendezvényen, amelyen főnöke, Volodimir Zelenszkij is részt vesz. Az 52 éves Jermak ugyanis az ukrán elnök kabinetfőnöke, az állandó szereplése pedig jelzi a hierarchiában betöltött egyre magasabb szerepét. A növekvő befolyása miatt már a nyugati partnerek is aggódnak, mivel tartanak attól, hogy túl sok hatalom összpontosul egyetlen kézben. A hírek szerint már gyakorlatilag Ukrajna minden területéhez van beleszólása, így a külpolitikai irányvonaltól kezdve egészen a katonai stratégiai tervezésig. Ő erre úgy válaszolt, hogy nem szól bele a dolgokba, csak koordinálja azokat.

Az ukrajnai hatalmi berendezkedéssel kapcsolatos aggodalmak nem a legjobbkor merülnek fel, mivel jelenleg folyamatosan vesztik el kisebb települések felett az ellenőrzést, miközben egy újabb orosz invázió réme fenyeget.

Az ország energetikai infrastruktúrája romokban hever, Kijevben pedig attól tartanak, hogy Donald Trump nyeri az amerikai elnökválasztást, ezzel mindent átírva az eddigi erőviszonyokban. A Jermak felemelkedésével kapcsolatos vádakat maga Zelenszkij is visszautasította, mivel szerinte a kabinetfőnöke csak azt csinálja, amit ő mondott neki.

A korábban filmproducerként dolgozó Jermak felemelkedéséhez más ukrán politikusok bukása is kellett, így például előnyös volt a karrierje szempontjából a parlamenti elnök és a jegybankelnök távozása is. Az ország politikai instabilitását jelzi, hogy hamarosan újabb átszervezésre kerülhet sor, egyes információk szerint Denisz Smilhal miniszterelnöknek kell majd távoznia a pozíciójából. Az egyelőre nem világos, hogy az átalakítás következtében a kabinetfőnöknek hogyan fog változni a helyzete az országban. Az viszont már szembetűnő, hogy a túlzott hatalma miatt már Kijevben is bizalmatlanabbul tekintenek Jermakra. Ebben az is szerepet játszik, hogy gyakran világítja meg magát a közösségi médiában olyan fényben, mintha ő lenne az ország első embere. Jellemző például, hogy a világ vezetőivel mutatkozik, miközben a főnökével vesz részt egy eseményen. Ez viszont már a nyugatiak körében is megütközést váltott ki, mivel szerintük nem világosak a hatalmi viszonyok Ukrajnában.

Gyakori az a félelem, hogy maga a kabinetfőnök kezdeményezi néha a személyzeti cseréket, hogy ezzel a saját embereit ültesse pozíciókba. Visszatérő probléma ezzel kapcsolatban az is, hogy akadályozza a reformokat az országban, mivel a kritika szerint a korábbi korrupciós beidegződések konzerválódnak Ukrajnában. A hírek szerint Jermaknak köze lehetett Olekszandr Kubrakov infrastrukturális miniszter eltávolításához is 2024 májusában, amire Kijev nem adott magyarázatot. Ez értetlenkedést váltott ki Nyugaton, nem értették miért volt szükség a váratlan eltávolítására. Joggal merül fel a kérdés, hogy a megkérdőjelezhető személyisége ellenére mégis miért lehet ennyire közel az elnökhöz a kabinetfőnöke. A válasz az, hogy Zelenszkij már többször is méltatta a beosztottját a gyors és hatékony munkamódszerei miatt, ráadásul jelentős terhet vesz le az államfő válláról. Személyes jó kapcsolatukat bizonyítja, hogy az elnök feleségével is jó kapcsolatot ápol, már a háborút megelőzően is gyakran kísérgette őket a külföldi útjaikon.

Jermak azonban most áll a legnagyobb kihívás előtt, amiben könnyen elhasalhat ő is: a „globális dél” országainak támogatását kell megnyernie, valamint elérnie, hogy az oroszok a tárgyalóasztalhoz akarjanak ülni.

Az első kör nem alakult valami túl sikeresen, mivel számos ország – így Kína, India, Indonézia vagy Brazília – nem fejezte ki támogatását Kijevnek, ráadásul Moszkva sem mutatkozik túl nyitottnak a megbeszélésekre. A kudarc pedig megingathatja a helyzetét, de valójában éppen egy látványos kudarc mutathatja meg igazán, hogy mekkora hatalma van az elnök kabinetfőnökének Ukrajnában.

Elolvasom a cikket