A Vatikánt „elszomorította” az olimpia megnyitója

MH/MTI
2024. augusztus 4. vasárnap. 9:19

„A Szentszék csak csatlakozni tud azokhoz a véleményekhez, amelyek az elmúlt napokban elhangzottak, hogy sajnálkozásukat fejezzék ki a számos keresztény és más vallás híveit ért sértés kapcsán” – áll a szombaton kiadott dokumentumban.

A múlt pénteken világszerte egy időben sugárzott előadás tartalmazott egy jelenetet, amelyről bírálói úgy vélték, hogy Az utolsó vacsorát parodizálja transzvesztita szereplőkkel.

Az olimpia szervezői azt közölték, hogy a jelenetet egy Dionüszosz görög isten lakomáját felidéző festmény ihlette, amelyet a dijoni múzeumban őriznek, de ez nem vetett véget a kritikáknak.

„Egy olyan nagyszerű rendezvényen, ahol az egész világ összegyűlik a közös értékek körül, nem lenne szabad lenniük számos ember vallási meggyőződését nevetségessé tévő utalásoknak” – olvasható a közleményben.

„A szólásszabadságnak, amelyet magától értetődően nem kérdőjelezünk meg, megvan a maga határa a mások tiszteletében” – tették hozzá.

Elolvasom a cikket