Az „elmenekült” párizsiak már bánják, hogy lemaradnak az olimpiai hangulatról

MH/MTI
2024. augusztus 4. vasárnap. 10:53

„Az gondoltam, nagyon nehéz lesz majd közlekedni és túl sok ember lesz Párizsban… Aztán így lemaradok egy megismételhetetlen atmoszféráról” – mondta a 34 éves Valentine a Le Parisien című lapnak.

A hölgy a megnyitó után azonnal elhagyta a fővárost, de most már bánja, hogy így tett.

„Olyan érzés, mintha meghívtak volna egy buliba, én pedig visszautasítottam volna” – fogalmazott.

Egy márciusi felmérés szerint a párizsiak fele azt tervezte, hogy a játékok ideje alatt nem lesz a városban, a problémák azonban, amelyektől tartottak, nem öltöttek testet.

„Itt vagyok a szüleimmel ahelyett, hogy egy kivetítő előtt szurkolnék húsz barátommal Léon Marchand újabb érméért” – mondta a franciák klasszis úszójára utalva a BFMTV-nek Léna, aki a tengerparton élő családjához utazott az olimpia idejére.

A 62 éves Philippe is már régen eldöntötte, hogy a játékok idejére elhagyja fővárosi otthonát.

„Emlékszem, amikor a barátokkal esténként arról beszéltünk, hogy szörnyű lesz itt az olimpia alatt, ezért elmegyünk” – nyilatkozott a Le Parisiennek hozzátéve: utólag elismeri, hogy tévedtek.

„Úgy tűnik, hogy nagyszerű a hangulat Párizsban, az olimpia remekül működik és nincsenek fennakadások. Sajnálatos, hogy nem vagyunk ott ezekben a rendkívüli időkben, amelyek megismételhetetlenek” – mondta.

Elolvasom a cikket