Cselgáncsozóink nem előre, hátraléptek Párizsban

SM
2024. augusztus 4. vasárnap. 12:24

A papírformának megfelelően ugyan Japán 3 arany-, 2 ezüst- és 3 bronzéremmel első lett az éremtáblázaton, de jócskán elmaradt a tokiói olimpia sikerétől, mert versenyzőik három éve otthon kilenc elsőséget szereztek. A franciák viszont két éremmel többet nyertek, mint három éve, tízet.

A nyolc magyar induló közül hét helyezetlen lett, egyedül az ötödik Pupp Réka végezett pontszerző helyen. Pedig Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke nagyon optimistán nyilatkozott az olimpia előtt: „Ez egy nagyon-nagyon erős csapat, fiatalok és tapasztaltabbak együtt, és most először a sportág történetében részt tudunk venni a csapatversenyben is. Mindenki, aki indul Magyarország színeiben, esélyes arra, hogy pontszerző legyen, a csapat fele pedig éremesélyes.”

Az elnök várakozásból szinte semmi nem valósult meg, s míg Tokióban csapatunk Tóth Krisztián bronzérmével és Pupp szintén ötödik helyezésével hat pontot szerzett, ezúttal csak kettőt.

A cselgáncs dobogósai és magyarok eredménye a párizsi olimpián

Férfiak, 60 kg: 1. Jeldosz Szmetov (Kazahsztán)
2. Luka Mkheidze (Franciaország)
3. Nagajama Rjuju (Japán) és Francisco Garrigos (Spanyolország)
66 kg: 1. Abe Hifumi (Japán)
2. Willian Lima (Brazília)
3. Guszman Kirgizbajev (Kazahsztán) és Denisz Vieru (Moldova)
Pongrácz Bence helyezetlen
73 kg:1. Hidayat Heydarov (Azerbajdzsán)
2. Joan-Benjamin Gaba (Franciaország)
3. Adil Osmanov (Moldova) és Hasimoto Szojcsi (Japán)
81 kg: 1. Nagasze Takanori (Japán)
2. Tato Grigalasvili (Georgia)
3. Dzsun Hvan Li (Koreai Köztársaság) és Szomon Mahmadbekov (Tádzsikisztán)
Ungvári Attila helyezetlen
90 kg: 1. Lasa Bekauri (Georgia)
2. Murao Szansiro (Japán)
3. Maxime-Gael Ngayap Hambou (Franciaország) és Teodorosz Celidisz (Görögország)
Tóth Krisztián helyezetlen
100 kg: 1. Zelim Kocojev (Azerbajdzsán)
2. Ilija Szulamanidze (Georgia)
3. Peter Paltchik (Izrael) és Muzaffarbek Turobojev (Üzbegisztán)
Vég Zsombor helyezetlen.
+100 kg: 1. Teddy Riner (Franciaország)
2. Kim Mindzsong (Koreai Köztársaság)
3. Temur Rahimov (Tádzsikisztán) és Aliser Juszupov (Üzbegisztán)
Nők, 48 kg: 1. Cunoda Nacumi (Japán)
2. Baasankhuu Bavuudorj (Mongólia)
3. Shirine Boukli (Franciaország) és Tara Babulfath (Svédország)
52 kg: 1. Dijora Keldijorova (Üzbegisztán)
2. Distria Krasniqi (Koszovó)
3. Amandine Buchard (Franciaország) és Larissa Pimenta (Brazília)
…5. Pupp Réka
57 kg: 1. Christa Deguchi (Kanada)
2. Mi Mi Huh (Koreai Köztársaság)
3. Funakubo Haruka (Japán) és Sarah Leonie Cysique (Franciaország)
63 kg: 1. Andreja Leski (Szlovénia)
2. Prisca Awiti Alcaraz (Mexikó)
3. Clarisse Agbegnenou (Franciaország) és Laura Fazliu (Koszovó)
Özbas Szofi helyezetlen

70 kg: 1. Barbara Matic (Horvátország)
2. Miriam Butkereit (Németország)
3. Michaela Polleres (Ausztria) és Gabriella Willems (Belgium)
Gercsák Szabina helyezetlen
78 kg: 1. Alice Bellandi (Olaszország)
2. Inbar Lanir (Izrael)
3. Ma Csen-csao (Kína) és Patricia Sampaio (Portugália)
+78 kg: 1. Beatriz Souza (Brazília)
2. Raz Hersko (Izrael)
3. Kim Hajun (Koreai Köztársaság) és Romane Dicko (Franciaország)
Vegyes csapat: 1. Franciaország
2. Japán
3. Brazília és Koreai Köztársaság
Magyarország helyezetlen

A cselgáncs éremtáblázata a tokiói olimpián
ARANY EZÜST BRONZ
Japán 3 2 3
Franciaország 2 2 6

Azerbajdzsán 2 – –
Georgia 1 2 –
Brazília 1 1 2
Üzbegisztán 1 – 2
Kazahsztán 1 – 1
Olaszország 1 – –
Horvátország 1 – –
Kanada 1 – –
Szlovénia 1 – –
Koreai Köztársaság – 2 3
Izrael – 2 1
Koszovó – 1 1
Németország – 1 –
Mongólia – 1 –
Mexikó – 1 –
Tadzsikisztán – – 2
Moldova – – 2
Spanyolország – – 1
Ausztria – – 1
Belgium – – 1
Görögország – – 1
Kína – – 1
Portugália – – 1
Svédország – – 1

Elolvasom a cikket