Ezüstérmes pozícióban Halász Bence – Frissül

A vasárnap 27. születésnapját ünneplő Halász Bence két világbajnokságon nyert bronzérmet, a tavalyi budapesti vb-n 80,82 méteres dobással lett harmadik. Az idén az eddigi legjobb eredményét a római Európa-bajnokságon érte el, amelyen 80,49 méterrel az olimpiai bajnok lengyel Wojciech Nowicki (80,95) mögött ezüstérmes lett.

Nagyon nehéz verseny várt Németh Zsolt tanítványára a párizsi döntőben, mert ellenfelei közül a világbajnok kanadai Ethan Katzberg az idén már túldobta a 84 métert, a címvédő Nowicki 80, 95-tel második a ranglistán, s a lengyel ötszörös világbajnok, Pawel Fajdek is jó formába érkezett az olimpiára.

„Elsőként a célom, hogy meg szeretném dönteni az edzőm, Németh Zsolt egyéni csúcsát, ami 81.56 méter – mondta a Nemzeti Sportnak Halász Bence. – Van olyan érzésem, hogy Párizsban sikerül, ám egyrészt nincs garancia arra, hogy egy ekkora dobás az olimpiai döntőben bármire elég, és ez a gondolat megfordítva az is igaz: ha valaki ekkorát dob, az bármire elég lehet…”

Amint várható volt a döntőben a 22 éves Ethan Katzberg már az első sorozatban bizonyította kirobbanó formáját, 84,12 méteres dobással megnyerte az aranyat. Halász Bence 77, 58 méteres dobással kezdett, majd 78,84-ra javított, amivel a negyedik helyen állt.

A haramadik sorozatban hosszú összpontosítás után a magyar dobó megközelítette a 80 métert, s 79,97-tel feljött a második helyre.

Elolvasom a cikket