Kemény kritika a női vízilabda-válogatott kapitányától

MH/MTI
2024. augusztus 4. vasárnap. 16:34
Frissítve: 2024. augusztus 4. 17:33

A szakember ezt a vegyes zónában mondta az ausztráloktól ötméteresekkel elszenvedett vereséget követően, amivel eldőlt, hogy a párizsi olimpián a csoport harmadik helyén végez a gárda, így a sorozatban negyedik ötkarikás sikerükre hajtó, világbajnok amerikaiakkal találkozik a nyolc között.

„Nekünk kellett volna dominálnunk, nem pedig abban bíznunk, hogy az ausztrálok majd mindent elrontanak. Sokkal agresszívabban rá kellett volna menni a falra, az első vagy második lövőhelyzeteket elvállalni, nem pedig kiadogatni még ilyenkor is a szélre. Hiába kaptuk meg a fórokat, akkor is hasonló volt a helyzet. Ha jó eredményt szeretnénk elérni ezen az olimpián, akkor mindenkinek el kell döntenie, hogy győzni akar, vagy azt, hogy az ellenfél elveszítse a meccset” – fogalmazott a szakember.

Hozzátette, legalább hat-nyolc olyan eset volt az ausztrálok elleni összecsapáson, amikor egy jó lövőhelyzetet adtak fel a játékosok.

„Persze, az amerikaiaknak nem lehet nekiugrani, ugyanakkor azt fel kell mérni, hogy ha van egy lehetőség, akkor azt fel kell vállalni” – mondta Mihók Attila, aki az Egyesült Államok elleni negyeddöntőről is beszélt. „Nyilván nem úgy terveztük, hogy az amerikaiakkal játszunk majd a negyeddöntőben, de az olimpián ha valaki érmet akar nyerni, annak valószínűleg találkoznia kell velük” – fűzte hozzá a tréner, aki a felkészülési időszak során tanítványaival két mérkőzést játszott a tengerentúlon, és egyszer nyert is. „Mi természetesen szeretnénk ott lenni a négy között” – hangsúlyozta.

Gurisatti Gréta szerint főként emberelőnyben járt lassan a labda, és ahogyan a kapitány is kiemelte, rendre nem a legjobb megoldást választották a kapu előtt.

Hozzátette, már a találkozó előtt megbeszélték, hogy figyelni kell Alice Williamsre, aki azonban a meccs végén megszórta magát és az ausztrálok nyerő emberének bizonyult.

„Sokáig jól kontrolláltuk a legjobb góllövőiket, aztán a végén lemaradtunk egy-egy zavarással, ez a lány pedig kihasználta ezt. Nem azokra terheltük rá a lövőhelyzeteket, akik nem voltak olyan eredményesek” – mondta a magyar válogatott pólós.

„Van egy célunk, az, hogy ez nem így sikerült most, nem szabad, hogy zavart okozzon a fejekben. Nem ért még véget az olimpia, nem kell sírni vagy összeszakadni, mennünk kell tovább, ha a nehezebb úton is” – nyilatkozta Gurisatti, aki szerint nagyon jó, hogy Kaliforniában legyőzték az amerikai csapatot. „Nagyon jól ismerjük egymást és tudjuk, hogy ők a legapróbb hibát is megbüntetik, ezért végig százszázalékosan kell koncentrálnunk. Csúszni, mászni kell majd, ahogyan Dohában is a világbajnoki döntőn, erre kell készülnünk.”

A magyar és az amerikai csapat útja sorozatban a negyedik világversenyen keresztezi egymást, a 2022-es budapesti és az idei dohai vb döntőjében, valamint a 2023-as fukuokai vb ötödik helyéért rendezett összecsapáson is az amerikaiak nyertek.

Elolvasom a cikket