A gyermektelenség kultúrája

A gyermekvállalási kedv csökkenésének nagyrészt nem anyagi vagy orvosi, hanem kulturális okai vannak, amelyek azonosítása nélkül a demográfiai tél problémája nem oldható meg. Ebben a cikkben ezeket a kulturális folyamatokat elemzem, a tudatos gyermektelenség példáján keresztül. Áttekintek néhány reprezentatív angolszász könyvet, amelyek többnyire támogatóan foglalkoznak a tudatos gyermektelenséggel. Tehát nem az emberi döntésekre koncentrálok, hanem arra a kulturális háttérre, amelyben ezek a döntések megszületnek.

A fejlett országokban mindenhol növekszik a gyermektelen emberek száma. A legnagyobb növekedést (22 százalékot) Japánban mérték az 1935-ben és az 1975-ben született nők esetében. Hat európai országban – Észtország, Lengyelország, Litvánia, Olaszország, Portugália, Spanyolország – a gyermektelen nők aránya kétszeresére nőtt. Magyarországon is majdnem megduplázódott (8,7 százalékról 17 százalékra) ez az érték ebben az időszakban. A növekvő százalékokon belül egyre nagyobb arányt képviselnek azok az emberek, akik vállalhatnának, de tudatosan nem vállalnak gyereket. Fontos, hogy különbséget tegyünk a gyermektelenség és a szándékos (tudatos, önkéntes) gyermektelenség között. Az előbbi (childless) pusztán egy állapotra, többnyire egy szomorúnak tekintett állapotra utal, amellyel az embernek meg kell békélnie, míg az utóbbi (childfree) az alany elhatározásának következménye.

Spengler már száz évvel ezelőtt megjósolta, hogy Nyugat alkonyában fontos szerepe lesz a gyermektelenségnek, amely a világvárosoktól terjed a vidék felé. Híres kijelentése szerint: „Nemcsak azért maradnak el a gyerekek, mert nem születhetnek meg, hanem mindenekelőtt azért, mert a végsőkig feszített intelligencia már semmi okot nem lát létezésükre.” E folyamat kulturális előzményeként megemlítendők azok a marxista és feminista törekvések, amelyek teljes erővel támadják a hagyományos családmodellt, vagyis azt az intézményt, amely bizonyítottan magas termékenységet eredményez; továbbá a radikális individualizmus, amely folyamatosan vitatja a társadalmi felelősséget, a közösségi normákat és a közjó eszméjét.

A gyermeknevelés jelentős költséggel jár, amit a gyermektelen emberek elkerülnek, vagyis magasabb életszínvonalat élvezhetnek. A gyermektelenséget választók anélkül építhetik karrierjüket, követhetik személyes céljaikat és hobbijaikat, hogy abban a szülői felelősség akadályozná őket. Ez az önző szempont is tudatos gyermektelenséghez vezethet, erre azonban nem szoktak hivatkozni.

A leggyakrabban hivatkozott érv a tudatos gyermektelenség mellett az emberi jogok, az individuális szabadság és a személyes autonómia. Természetesen az embernek joga van arra, hogy saját életéről döntsön, de ebben a közösség és társadalom szempontjait is figyelembe kellene venni. A gyakran hivatkozott teheráni (1968) és bukaresti nyilatkozat (1974) még egyformán hangsúlyozta a szabad és felelős döntés fontosságát a gyermekvállalás terén.

Laura S. Scott a Kettő elég: Útmutató pároknak a tudatos gyermektelenséghez 2009-ben megjelent könyvében interjúk és személyes történetek révén mutatja be, hogy sok pár hogyan találja meg a beteljesülést és boldogságot gyermek nélkül. Ezek az interjúk egyaránt kitérnek a szándékolt és nem szándékolt gyermektelenség esetére. Orna Donath: Az anyaság megbánása: Egy tanulmány (2017) című könyvében a szülőség árnyoldalait hangsúlyozza.

Rachel Chrastil: Hogyan legyünk gyermektelenek: A gyerekek nélküli élet története és filozófiája (2019) című könyvében történelmi, pszichológiai és filozófiai kontextusban elemzi a gyermektelen nők életét. Szerinte ezen a téren két domináns narratíva uralkodik, jelesül, hogy a gyermektelenek meddők és magányosak, illetve felelőtlenek és önzők. A szerző ezeket elkerülve a hangsúlyt az egyéni életutakra helyezi. Megemlíti, hogy évente több mint 80 ezer felsőfokú végzettségű amerikai nő tölti be a 45. életévét anélkül, hogy szült volna. Hangsúlyozza, hogy a gyermektelenség beteljesedő és etikus életutat kínál, és alternatívát nyújt azzal a nézettel szemben, hogy a gyermekvállalás szükséges az értelmes élethez. Szintén a filozófiai érveket elemzi Christine Overall: Miért vállaljunk gyermeket? Az etikai vita (2012) című könyve. A kanadai szerző abból indul ki, hogy nem a tudatos gyerektelenséget, hanem a gyerekvállalást kell igazolni. (A liberális individualizmus keretei között ez nem könnyű, ahogy arra már Spengler is rámutatott.) Azt is hangsúlyozza, hogy gyerekvállalás sokkal nagyobb jelentőséggel bír a nők, mint a férfiak számára.

Bill McKibben a Talán egy: Személyes és környezeti érvek az egygyermekes családok mellett (1998) című könyvében az egykézés mellett érvel. A progresszív ideológia gyakran hivatkozik a túlnépesedésre és a környezeti válságra. Nyilvánvaló, hogy kevesebb gyermek kevesebb erőforrás-felhasználást, kevesebb hulladéktermelést és alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátást jelent. Ez a globalista és individualista megközelítés azonban több szempontból is hibás. Nem tesz különbséget a növekvő (például afrikai) és csökkenő létszámú (például európai) régiók és nemzetek között. Hanyagul figyelmen kívül hagyja, hogy nemcsak az előbbi, hanem az utóbbi folyamat sem fenntartható. A nyugati világra jellemző túlfogyasztást önző módon nem a fogyasztás mérséklésével, hanem a következő generációk felszámolásával akarja megoldani.

Schopenhauer pesszimista filozófiája szerint az élet elsősorban szenvedés és fájdalom, ezért a nemzést jobb elkerülni. Ezt a nézetet képviseli David Benatar: Jobb soha nem létezni: A létezés káráról (2008) című műve. Mivel az élet szenvedés, ezért az új életek létrehozásával növeljük a szenvedők számát és a szenvedés mértékét. A születésellenesség egyben az emberiség önkéntes kihalását is jelent, amit a szerző szintén támogat.

Ebben a kérdésben a másik oldalt egyrészt a monoteista vallások képviselik. Szent II. János Pál pápa a Levél a családokhoz (1994) című dokumentumban katolikus nézőpontból hangsúlyozza a család és a szaporodás fontosságát. Jonathan Sacks a Levél a tekercsben: A zsidó identitásunk megértése és a világ legrégebbi vallásának öröksége (2000) művében pedig a gyermekvállalás kulturális és vallási jelentőségét hangsúlyozza a zsidó folytonosság fenntartásában.

A gyermekvállalás fontosságát szekuláris szempontból hangsúlyozza Jonathan V. Last: Mire számítsunk, amikor senki sem vár gyereket: Amerika közelgő demográfiai katasztrófája (2013) című könyvében. Last szerint a csökkenő születési arányok jelentős gazdasági és társadalmi kockázatokat jelentenek, és olyan politikákat és kulturális változásokat szorgalmaz, ami a gyermektelenség visszaszorítását és magasabb születési arányokat ösztönözi.

A fentieket összefoglalva elmondható, hogy a jelenleg domináns progresszív liberális diskurzusban a tudatos gyermektelenséggel kapcsolatban kétfajta beszédmód létezik: a normatív-támogató, illetve a semleges-elemző. A pró oldalon hangoztatott érvek elsősorban a következők: személyes autonómia, a környezetvédelmi megfontolások és az emberi létezés pesszimista értelmezése. Látni kell, hogy a progresszív oldal a tudatos gyerektelenség kérdését csak és kizárólag az egyéni hasznosság szintjén hajlandó értelmezni, vagyis a demográfiai-társadalmi következményeket teljes mértékben figyelmen kívül hagyja.

A tudatos gyermektelenséget ellenzők érvei azért nem relevánsak a mai progresszív kultúrában, mert vagy teológiai (nem-racionális) vagy pedig közösségi (nem-individuális) alapon állnak. Mivel a radikális individualizmus kultúrájában ezek a szempontok nem értelmezhetők, így a demográfiai válság sem értelmezhető. Tehát a progresszív liberalizmus képtelen szembenézni a gyorsuló ütemű demográfiai hanyatlással. Viszont – intoleráns módon – mindenkinek megtiltja a problémával való szembenézést.

A cikk a Magyar Közgazdasági Társaság Demográfiai Szakosztálya által szervezett kerekasztal-beszélgetéseken elhangzottak alapján készült.

A szerző filozófus, a MKT Demográfiai Szakosztálya elnökségének tagja

Elolvasom a cikket