Alkalom szüli a tolvajt

Míg 2010-ben országosan 4778 esetet regisztrált a rendőrség, addig az elmúlt évben mindössze 335-öt. A hatósági intézkedések meggátolják, illetve csökkentik az ilyen típusú bűncselekmények elkövetését. Ilyen például az eredetiségvizsgálat, a törzskönyv bevezetése, illetve a műszaki vizsgáztatások is szigorúbbakká váltak azáltal, hogy a járműről fotók is készülnek, amelyek bekerülnek egy nyilvántartásba, amely alapján bármikor utána lehet nézni a járműnek – árulta el a Hirado.hu-nak Orbán Sándor rendőr alezredes.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Bűnmegelőzési Osztályának munkatársa szerint határozottan nőtt a lakosság tudatossága a lopások megelőzése kapcsán. Jobban vigyáznak az értékeikre, és ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy kevesebb bűncselekmény történt.

Ami a lokációt illeti, a legveszélyeztetettebb elsősorban a főváros és agglomerációja, tehát Pest vármegye. A rendőrség adatai szerint Budapesten az elmúlt évben 115 személygépkocsi-lopás történt, illetve Pest vármegyében 90.

2023-ban Bács-Kiskun vármegyében fordult még elő több ilyen típusú bűncselekmény.

Leginkább azok az autók vannak kitéve veszélynek, amelyek olyan területeken vagy városrészeken állnak, ahol kevés térfigyelő kamera van.

Elsősorban a külső kerületek érintettek, a belső kerületekben pedig már szinte mindenhol van kamerás térfigyelő rendszer, ami elég visszatartó erőt jelent – fogalmazott a rendőr alezredes.

2024 januárjától júniusig tartó időszakában összesen 60 autólopás történt a fővárosban eddig. Az ORFK munkatársa elmondta, hogy leginkább azokat a járműveket veszik célkeresztbe az elkövetők, amelyekkel a leggyakrabban találkozunk az utakon.

Idősebb járműveket főleg alkatrész-utánpótlás miatt tulajdonítanak el, de előfordul, hogy megrendelésre tulajdonítanak el autókat: ilyenkor típust, gyártmányt, felszereltséget is néznek az elkövetők. Szerencsére az újabb járművek már olyan modern mechanikai és elektronikai védelemmel vannak ellátva, amelyek megnehezítik a tolvajok dolgát.

Az autólopás leggyakoribb okai a nyitottan hagyott gépjármű és az őrizetlenül hagyott indítókulcs, ezért ezekre mindig érdemes figyelni.

Hogyan védekezzünk az autólopás ellen?

  • Az autó ablakait és ajtajait körültekintően zárjuk be!
  • Ellenőrizzük, hogy a központi zár valóban lezárta-e a járművet!
  • Ne hagyjunk semmilyen értéket, még egy üres táskát sem az utastérben!
  • Használjunk az autóba beépített mechanikai védelem mellett kiegészítő biztonsági eszközöket, pl. kormányzárat, sebességváltózárat!
  • Az elektronikus riasztórendszer mellett érdemes indításgátlót vagy akár nyomkövető eszközöket elrejteni, ami a visszaszerzés kapcsán segítség lehet a tulajdonos és a rendőrség számára is.

Hol parkoljon az autó?

Érdemes olyan helyet választani a járműnek, ahol jó a közvilágítás, és térfigyelő kamera van felszerelve. Az őrzött parkolók és persze a saját garázs vagy kerti beálló a legjobb opció, amelyet a tulajdonosok választhatnak az autójuk biztonsága érdekében.

Ennek ellenére alkalom szüli a tolvajt, ahol lehetőség kínálkozik, ott elkövethetik a bűncselekményt, kárt és bosszúságot okozva a tulajdonosnak. Például ha látnak egy nyitott autót járó motorral, akkor előfordulhat, hogy rögtön be is pattannak, és már el is vitték. Ugyanakkor a többéves prevenciós munka, amit a rendőrség folytat annak érdekében, hogy segítsen a lakosoknak a bűncselekmények megelőzésében, kezd beépülni a köztudatba, az állampolgárok többsége sokkal tudatosabb ma már – tette hozzá Orbán Sándor.

Elolvasom a cikket