Elvették a gyereket a szülőktől, mert nem hagyták, hogy nemet váltson

Névtelenséget kérő svájci szülők számoltak be arról, milyen horrortörténetet élnek át azóta, hogy 13 éves lányuk fiúnak nyilvánította magát. A szülőknek bizonyítékaik vannak arról, hogy a gyereküket a tanárai, az iskolai tanácsadók és orvosok is segítették abban, hogy transzként kezdje azonosítani magát, sőt, az iskolában új férfinévvel illették és fiúként kezdtek hivatkozni rá.

Amikor a szülők erre rájöttek, panaszt tettek az iskolai tisztviselőknél, amelynek a vége azt lett, hogy a svájci kormány 16 évesen elvette tőlük a gyermeket – írja a Zero Hedge hírportál.

A szülők arról számoltak be, hogy a kormánytisztviselők, a kórház képviselői és az iskola egyesítették erőiket, és a jogi apparátust felhasználva nyomást gyakoroltak rájuk, hogy írják alá azokat a papírokat, amelyekkel beleegyeznek a gyermekük pubertásblokkoló kezelésébe.

Genf kanton legfelsőbb bírósága a szülők ellen döntött, akik fellebbeztek a dokumentumok átadására vonatkozó végzés ellen.

Most büntetőjogi felelősségre vonással fenyegették őket, hogy ezt megtegyék.

Az ADF International nevű szervezet támogatásával a szülők ismét fellebbezni fognak. Mint mondják:

„Az állam nemcsak azért választott el minket a lányunktól, mert elleneztük az ’átmenetét’, hanem most büntetőjogi vádakkal fenyegetnek minket, ha nem segítjük a ’jogi átmenetét’ a jogi dokumentumok átadásával. Az államnak nem szabadna ilyen hatalommal rendelkeznie. Ha ez velünk megtörténhet, akkor más szülőkkel is megtörténhet. Nem adjuk fel, hogy megpróbáljuk megvédeni a lányunkat, és megpróbálunk fellebbezni a döntés ellen” – emelték ki.

Elolvasom a cikket