Irán kezdeményezte az Iszlám Együttműködés Szervezete rendkívüli ülésének összehívását

MH/MTI
2024. augusztus 5. hétfő. 23:11

A teheráni külügyminisztérium tájékoztatása szerint az OIC ülését Irán Pakisztánnal közösen kezdeményezte. Az 57 muszlim államot tömörítő OIC közölte, hogy a szaúd-arábiai Dzsiddában tervezett tanácskozás fő napirendi pontja „az izraeli megszállás bűncselekményei” lesznek, különös tekintettel Iszmáil Haníje Hamász-vezető Teheránban minap történt meggyilkolására.

Irán és térségbéli szövetségesei Izraelt vádolják a történtekért és megtorlást is kilátásba helyeztek, ami miatt sokan az Iszlám Köztársaság zsidó állammal szembeni hamarosan bekövetkező válaszcsapásától tartanak.

A kisebb Arab Ligától eltérően az OIC olyan befolyásos – nem arab – muszlim országot is tagjai között tud, mint Irán, Pakisztán és Törökország.

Ezt követően Szergej Sojgu biztonsági titkárt fogadta Maszúd Peszeskján iráni elnök is, aki a helyi hírügynökségek szerint kijelentette, hogy Teherán eltökélt kapcsolatai kiszélesítésében „stratégiai partnerével, Oroszországgal”.
„Oroszország azon államok egyike, amelyek kiálltak az iráni nemzet mellett a nehéz időkben” – hangsúlyozta Peszeskján. Egyben meggyőződését fejezte ki, hogy a multipoláris világrend előmozdításával kapcsolatos azonos álláspontok Irán és Oroszország között „bizonyosan nagyobb globális biztonsághoz, illetve békéhez fognak vezetni”.

Peszeskján Sojguval tartott megbeszélésén szóvá tette azt is, hogy Izraelnek a Gázai övezetben tanúsított „bűncselekményei” és Iszmáil Haníje Hamász-vezető meggyilkolása „világos példái a nemzetközi jog és szabályok megsértésének”.

Moszkva ugyanakkor önmérsékletre intette a közel-keleti konfliktus szereplőit, és elítélte Iszmáil Haníje minapi teheráni megölését, amiért Irán és a támogatását élvező milíciák megtorlást helyeztek kilátásba. Moszkva mindamellett jó kapcsolatot tart fenn Teheránnal, a Hamásszal és Izraellel is, ezért korábban lehetséges közvetítőként merült fel a konfliktusban.

Elolvasom a cikket