Menczer Tamás: Aki békét akar, az zsarolásra számíthat

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója M1-nek adott, közösségi oldalán is megosztott interjújában az Ukrajna által bevezetett kőolaj-korlátozás kapcsán leszögezte: „A helyzet kristálytiszta és világos, mint a Nap, hiszen van két uniós tagállam, Magyarország és Szlovákia, amelyeknek az energiabiztonságát egy nem uniós ország, Ukrajna veszélyezteti.”

A politikus szerint ennek kapcsán fontos leszögezni: „Ukrajna ezt nem tehetné meg, hiszen van egy megállapodás az Unió és Ukrajna között, társulási megállapodásnak hívják, abban ott van, hogy ilyet nem lehet csinálni.”

„Most mit kellene egy ilyen helyzetben – és itt lassan közelítek a kérdéséhez – Brüsszelnek, az Európai Bizottságnak tennie? Nyilvánvalóan azt kellene csinálnia, hogy fellép a tagállamok védelmében, és minekutána az Európai Bizottság a szerződések őre, őrködni kellene, hogy a megállapodást mindenki, esetünkben Ukrajna tartsa be” – emelte ki Menczer, valamint hozzátette: „Brüsszel ezzel szemben nem csinál semmit, csak tötymörög és vizsgál egy teljesen egyértelmű helyzetet.”

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint azonban ez felveti azt a kérdés, amit a kormány már egy ideje pedzeget, mégpedig azt, hogy maga Brüsszel javasolta Ukrajnának, hogy zárják el az olajat.

„Továbbmegyek, jó eséllyel maga Ursula von der Leyen javasolta azt, hogy zárják el az olajat. Most azt is fontos tudni, hogy mi persze minden eszközzel meg fogjuk magunkat védeni, vannak eszközeink, de nem lenne baj, ha az Európai Bizottság egyszer véletlenül és kivételesen úgy járna el, ahogyan egyébként szabályszerűen neki el kellene járnia, és a józan ész is diktálja. De erre úgy látszik, nem számíthatunk” – mondta el Menczer.

A megoldás kapcsán a politikus szerint egyrészt vannak szabályozási, jogi eszközök, konzultációs eljárás, persze utóbbinál kellene az Európai Bizottság együttműködése.

„Ezen kívül vannak technikai lehetőségek, ezeket is nyilván a Mol is vizsgálja, és mindenki vizsgálja, akinek vizsgálnia kell” – hangsúlyozta a politikus.

Menczer ugyanakkor újra kiemelte: „Mi nem akarjuk visszazsarolni Ukrajnát, mi a szerződéseket és a megállapodásokat, amelyeket megkötünk, be akarjuk tartani. Ettől még tényszerűen igaz, és ki is kell emelni, hogy az Ukrajnába érkező energiának jelentős része Magyarországon keresztül érkezik. Az elektromos áramnak több mint 40 százaléka, a földgáznak több mint 10 százaléka, vezetékes kőolajnak több mint 10 százaléka” – szögezte le Menczer.

Elolvasom a cikket