Noah Lyles: Nem éreztem elsőre, hogy megnyertem

MH/ MTI
2024. augusztus 5. hétfő. 21:16

„Hatalmas volt a nyomás, nem éreztem elsőre, hogy megnyertem, mert nekem kicsit úgy tűnt, hamar dőltem be, de amikor láttam a nevem az első helyen, az hihetetlen érzés volt” – elevenítette fel az eseményeket az M4 Sport helyszíni stábjának Noah Lyles, aki elismerte, a döntő után azt mondta a végül második jamaicai Kishane Thompsonnak, hogy szerinte ő nyert.

Az olimpiai bajnoki címről mindössze öt ezred döntött, Thompson 9.789-cel, Lyles pedig 9.784 másodperccel ért célba.

Az amerikai aranyérmes elmondása szerint az elmúlt három évben mentálisan újjá kellett építenie magát, már a finálé előtt is érezte, hogy nem lesz könnyű megszerezni az aranyérmet.

„Nem mondanám, hogy ideges voltam, inkább azt, hogy rettentően kíváncsi voltam, mi fog történni a pályán” – fogalmazott a sajtónak a tavalyi budapesti világbajnokságon 100-on, 200-on és a 4×100-as váltó tagjaként is győztes sprinter, aki a harmadik legjobb idővel jutott a fináléba.

A 27 éves atléta azt is elárulta, hogy nagyon megviselte őt, amikor három évvel ezelőtt nem került az olimpiai csapatba 100 méteren, ezt követően kisebb depresszióval is küzdött, éppen ezért nagy energiát fektetett a mentális felkészülésébe.

„A legjobbak legjobbjai között értem el ezt az eredményt, a lehető legkomolyabb versenyen és a legnagyobb nyomás alatt” – jelentette ki a 200 méteren háromszoros világbajnok és Tokióban olimpiai bronzérmes futó. „2021-ben még a csapatba sem kerültem ezen a távon, most pedig itt vagyok a 100 méter olimpiai bajnokaként.”

Elolvasom a cikket