Öt világsztár, aki profi sportolóként kezdte karrierjét

Channing Tatum

Sportösztöndíjjal jutott be az állami főiskolára Channing Tatum, ahol két évig volt a futballcsapat tagja. Már gyerekként is sportkarrierről álmodozott, később mégis otthagyta az iskolát, és táncolni kezdett. Azóta focimezt már csak filmszerepek kedvéért húz, például a 22 Jump Street – A túlkoros osztag című filmben.

Chris Pratt

Állami birkózóversenyeken is megmérette magát korábban Chris Pratt. A Galaxis őrzői-filmek sztárja többféle sportban is kipróbálta magát az évek során, de a legnagyobb sikereit egyértelműen ebben a küzdősportban érte el.

Emma Watson

A gyeplabdában jeleskedett Emma Watson. Noha a Harry Potter-filmekben inkább az eszével tűnt ki az általa játszott karakter, a való életben játékosként is sikerült magára felhívnia a figyelmet a színésznőnek. Az egyetemi csapat oszlopos tagja volt.

Jason Statham

Ki gondolta volna, hogy az akciósztár Jason Statham egykoron a nemzeti műugró-válogatott tagja volt? Több mint 12 éven keresztül erősítette a britek csapatát, sőt még az 1990-es Nemzetközösségi Játékokon is képviselte a hazáját.

Keanu Reeves

„Tudtam, hogy nekem nem lenne elég, hogy profi játékos vagyok” – emlékszik vissza Keanu Reeves a pillanatra, amikor a jégkorong helyett a színészetet választotta. Bár végül nem vált belőle világhírű sportoló, a Friss vér című moziban megmutathatta, hogy van tehetsége a hokihoz.

Elolvasom a cikket