Sleisz Gabriella: A szőnyegen már csak egy piros és egy kék versenyzőt látok

MH/ MTI
2024. augusztus 5. hétfő. 23:23

„Az elmúlt két-három hétben annyian kérdezték tőlem, hogy izgulok-e, hogy most már azért izgulok” – mondta az MTI-nek Sleisz Gabriella az utazás előtt, majd hozzátette, bíróként más fajta izgulás fogja el, mint a versenyzői évei alatt. „Versenyzőként csak magamért izgultam, és csak magammal kellett elszámolni. Felmentem a szőnyegre, és vagy sikerült vagy nem. Bíróként viszont teljesen más, ott másokért is felelek, ha rosszul bíráskodok, vagy nem úgy jön ki a lépés, akkor ott sorsok dőlnek el.”

A 34 éves bíró, aki négy évvel ezelőtt még a római Európa-bajnokságon a 65 kilósok között versenyzett, aktív pályafutását követően sípra cserélte birkózócipőjét, mivel komolyabban kezdett el foglalkozni a bíráskodással, valamint a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia női szakágának egyik edzője lett. Sleisz tavaly komoly lehetőséget kapott, ugyanis döntőt vezethetett a belgrádi kvalifikációs világbajnokságon, ezt pedig hiba nélkül megoldotta, így május végén egyedüli magyarként szerepelt a neve az olimpiára utazó bírók listáján.

„Nagyon nagy megtiszteltetés, hogy ott lehetek az olimpián. Nyilván szerettem volna, de nem gondoltam, hogy ilyen hamar sikerül kijutni. Négy éve még versenyző voltam, még az év végi magyar bajnokságon is indultam, most meg olimpián bíráskodhatok és ott lehetek legnagyobbak között” – mondta Sleisz, akinek a párizsi játékok lesz az első olyan világversenye, amelyen egyedüli magyar bíróként vesz részt.

Sleisz versenyzőként kilenc évig erősítette a felnőtt válogatottat, 2012-ben bronzérmes volt az egyetemi vb-n, így a nemzetközi mezőny nagy részével együtt edzett és versenyzett, de képes elvonatkoztatni attól, ha ismerősök lépnek fel vele szemben a szőnyegre.

„Elég nehéz elvonatkoztatni, mivel a vb-n és a kvalifikáció alatt is voltak olyan versenyzők, akikkel napi szinten együtt edzettünk és baráti viszonyt ápolunk. Nehéz, de meg tudom oldani, amikor feljönnek a szőnyegre, akkor már csak egy piros és egy kék versenyzőt látok. Teljes mértékben tárgyilagos vagyok és csak azzal foglalkozok, ami a szőnyegen történik” –zárta gondolatait Sleisz Gabriella.

A párizsi olimpia birkózó versenyei hétfőtől vasárnapig tartanak. A magyar versenyzők közül elsőként, kedden Lévai Zoltán lép szőnyegre (kf, 77 kg), majd másnap Losonczi Dávid (kf, 87 kg) is megkezdi szereplését. Ligeti Dániel (szf, 125 kg) pénteken, Nagy Bernadett (női 76 kg) és Muszukajev Iszmail (szf, 65 kg) pedig szombaton lép először szőnyegre. A versenyek minden súlycsoportban két napon át tartanak.

Elolvasom a cikket