Változott a munkavállalók és a munkaadók hozzáállása az otthoni munkavégzéshez

MH/ MTI
2024. augusztus 5. hétfő. 20:01

Az idei vizsgálat során tízből négy részben vagy teljesen otthoni munkavégzésben dolgozó azt jelezte, hogy kevésbé hatékony otthon, mint a munkahelyén, míg egy évvel korábban tízből három volt ez az arány – ismerteti a Profession.hu az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.

A felmérés szerint egyidejűleg csökkent azoknak az aránya, akik kimondottan hatékonynak érzik az otthoni munkavégzésüket: míg tavaly a válaszadók 38 százaléka jelezte, hogy jobban megy neki a munka otthonról, addig idén ez az arány csak 23 százalék volt.

Az elemzők szerint azok számára, akiknek biztosított a home office, az otthoni munkavégzés három leggyakrabban említett előnye között első helyen áll a rugalmas időbeosztás lehetősége, az időtakarékosság az utazási idő kiesése miatt, valamint az ideálisabb munka-magánélet egyensúly.

Rámutattak ugyanakkor, hogy a home office negatív oldalát is megtapasztalja a munkavállalók egy része: 39 százalékuk szerint nem mindenki tud és szeret egyedül, elszigetelten dolgozni, és 18 százalékuk mondta azt, hogy otthon nincs meg a munkához szükséges nyugalom és csend, 14 százalékuk pedig túlterhelt, mert úgy érzi, hogy sosincs vége a munkaidőnek.

Az otthoni munkavégzés a járványhelyzet alatt gyorsan és széleskörűen elterjedt országszerte, néhány év után viszont számos helyen módosulnak ennek szabályai. A munkavállalók háromnegyedénél megmaradtak ugyan a home office munkavégzésre vonatkozó keretek azóta is, de a munkavállalók többsége szigorításra számít – írják a közleményben.

A felmérés szerint akiknek jelenleg biztosított az otthoni munkavégzés, azoknak a 16 százaléka nem tolerálná, ha jelentősebben korlátozná a munkaadójuk ennek feltételeit, akár fel is mondana ennek hatására. A megkérdezettek csaknem fele jelezte, hogy bár nem mondana fel, de nem örülne a szigorításnak, kilenc százalékuk pedig valamilyen kompenzációt kérne cserébe.

A közleményben Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője kifejtette: a cégek döntései és a munkavállalók igényei között egy enyhe eltávolodás figyelhető meg az elmúlt egy évet vizsgálva, a dolgozók körében a járványhelyzet óta töretlen az igény az otthoni munkavégzésre, a munkaadók viszont bár óvatosan, de igyekeznek szigorúbb keretek közé szorítani az erre vonatkozó szabályozásukat.

Azok a vállalatok viszont, amelyek biztosítanak otthoni munkavégzési lehetőséget, és ezen a téren rugalmasak a dolgozói igényekkel kapcsolatban, ki tudnak tűnni a munkavállalókért folyó versenyben, és rendszerint több jelentkezőt, több megfelelő szakembert képesek megszólítani – hangsúlyozta a szakember a Profession.hu közleményében.

Az idén április vége és május eleje között végzett online reprezentatív kutatásba a 18-65 éves magyar lakosság köréből ezer embert vontak be.

Elolvasom a cikket