A kárpátaljai kormányzó szerint Ukrajna mindent megtesz a jó kapcsolatokért

Ukrajnának mindent meg kell tennie, hogy ne nyisson újabb frontokat katonai, politikai, energetikai vagy gazdasági téren – jelentette ki Viktor Mikita, Kárpátalja kormányzója a Kárpáti Igaz Szónak adott interjújában, amelyet a Mandiner szemlézett.

A kormányzó szerint Ukrajna mindent megtesz, hogy jó kapcsolatokat ápoljon szomszédjaival, annak ellenére is, hogy „néha barátságtalan retorikával” találkoznak.

Mikita úgy fogalmazott: „Ha kell, bemutatom a magyar politikusoknak a háború borzalmait, mindazt, ami ma Kárpátalján és Ukrajnában történik. Hogyan pusztítják az oroszok a közösségeinket Keleten, miközben Kárpátalján igyekszünk minden támogatást megadni a magyar nemzeti kisebbségnek”.

A politikus azt is elmondta, hogy: „Hálás vagyok a magyar közösségnek azért, hogy fegyelmezetten viselkedik, és nem ül fel a különböző provokációknak. A kárpátaljai magyarok bizonyították lojalitásukat, kiállnak Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett”.

Mikita azt is elárulta, hogy eddig a magyar fél által javasolt 11-ből 6–7 pontban már sikerült megállapodni, a többi kérdésben pedig folytatják a párbeszédet. „Azon leszünk, hogy minden kérdésben olyan megállapodás szülessen, amely minden érintett fél számára előnyös és elfogadható. Ehhez természetesen kell majd bizonyos engedményeket tenni, kompromisszumokat kötni” – fogalmazott.

Elolvasom a cikket