A Paks jó formában várja a Mornar elleni első felvonást

MH/MTI
2024. augusztus 6. kedd. 20:21

A magyar kupagyőztes európai szereplése ugyan kínos, négygólos vereséggel kezdődött a román másodosztályú Corvinul Hunedoara ellen, ami rögtön kiesést eredményezett az Európa-ligából, de azóta a zöld-fehérek öt mérkőzésen veretlenek maradtak.

Az előző idényben bajnoki ezüstérmes együttest a váratlanul nagy arányú kudarc sokkal jobb teljesítményre sarkallta, ugyanis a visszavágón már felülmúlta vajdahunyadi ellenfelét, majd a harmadik számú európai kupasorozatba átkerülve kettős sikerrel búcsúztatta az esélyesebb és Gyurcsó Ádámot is foglalkoztató ciprusi AEK Larnacát, miközben az OTP Bank Ligában egy-egy győzelemmel és döntetlennel rajtolt.

Az eredmények alapján Bognár György vezetőedzőnek sikerült megoldania a Vasashoz távozott Könyves Norbert és a szalagszakadás miatt nem bevethető Hahn János pótlását a támadó szekcióban, ugyanis tanítványai az előző öt találkozó mindegyikén legalább két gólt szereztek, s ez csupán a Diósgyőr elleni bajnoki rajton nem volt elég a győzelemhez.

Noha a nemzetközi színtéren a paksiak sem számítanak tapasztalt résztvevőnek – mindössze másodszor szerepelnek az európai porondon –, a Mornar még rutintalanabb, története során először mutathatja meg magát az kontinentális kupasorozatokban. A montenegrói bajnokság ezüstérmesének remekül sikerült a debütálás, mivel előbb a georgiai Dinamo Tbiliszit búcsúztatta 3–2-es összesítéssel, majd meglepetésre 11-esekkel a szerb Radnicki gárdáját is felülmúlta, azaz a Paks nem veheti félvállról az ellenfelét.

A párharc győztesére a cseh Mlada Boleslav és az izraeli Hapoel Beer-Seva továbbjutója vár a következő, immár főtáblára kerülésért sorra kerülő negyedik selejtezőkörben, a vesztes pedig búcsúzik.

A 19 órakor kezdődő szerdai mérkőzést a Duna élőben közvetíti. A visszavágót jövő kedden rendezik Podgoricában.

Elolvasom a cikket