Drónokkal erősítene Bukarest

MH/ MTI
2024. augusztus 6. kedd. 16:51

A prototípus megépítésének szakaszába érkezett annak a román drónnak a fejlesztése, amelyet kizárólag belföldi szakemberek és gyártók bevonásával akar megvalósítani a bukaresti kormány – jelentette kedden az erdélyi Krónika, a két illetékes miniszter bejelentését ismertetve.

Bogdan Ivan kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter és Stefan Radu Oprea, a gazdasági, vállalkozási és turisztikai minisztérium vezetője közösségi oldalán számolt be az Elie Carafoli Repüléstechnikai Kutatóintézetben (INCAS) tett látogatásáról. Bogdan Ivan azt írta a Facebookon, hogy kollégájával együtt megoldást találtak a romániai drón prototípusának megépítésére.

„A drón teljes egészében romániai szakemberek alkotása lesz a tervezéstől a gyártásig” – olvasható a kutatásért, innovációért és digitalizációért felelős miniszter bejegyzésében. A védelmi iparért is felelős Stefan Radu Oprea azt írta közösségi oldalán: az INCAS már fejlesztett ki projekteket drónrendszerek számára.

„Tanulmányokat, prototípusokat, működő berendezéseket és rendszereket láttam, és ezek alapján biztos vagyok benne, hogy a védelmi iparban működő, magán- és állami tőkével rendelkező vállalatokkal, valamint a szoftver, a mesterséges intelligencia, a mikroelektronika vagy az optoelektronika területén folyamatosan innováló vállalatokkal összefogva valósággá válhat a romániai drónok gyártásának terve” – idézte a Krónika a román gazdasági minisztert.

Elmondta: több együttműködési megállapodást is kötött a témában a ROMARM védelmi ipari tröszthöz tartozó brassói Carfil SA. A Carfil SA egy szimulátorokkal rendelkező francia partnerrel közösen megvalósítandó projektje egy kettős felhasználású – polgári és katonai – regionális drónkezelő kiképzőközpont kialakítására vonatkozik – mondta a miniszter. A tárcavezető kifejezte reményét, hogy – legalábbis prototípusként – egy éven belül megépülhet az első román drón.

Románia három darab, egyenként hat harci drón távirányítását ellátó, Bayraktar TB2-es típusú pilóta nélküli repülőgép-rendszer beszerzéséről kötött megállapodást 2022-ben a török gyártóval. Ezek közül az első rendszert már átvette, júniusban kezdték meg a tesztelését. A román védelmi minisztérium 2022-ben hét Watchkeeper X típusú pilóta nélküli, taktikai-operatív repülőgép-rendszer beszerzéséről is megállapodott az izraeli Elbit Systemsszel. A programot öt év alatt tervezik lebonyolítani.

Elolvasom a cikket