Folyamatosan menekülnek a katonakorúak Ukrajnából

MH/MTI
2024. augusztus 6. kedd. 19:18

„A rendőrség megállapította, hogy két 39 éves külföldi, aki Ukrajnából hústermékeket szállított, hadköteles korú férfiak illegális szállítását szervezte meg külföldre üzleti tevékenységük leple alatt. Egy marhahúsos hűtőkocsiban próbálták meg kivinni őket az egyik határellenőrző ponton a Moldovai Köztársaságba” – áll a közleményben. A rendőrség nem fedte fel, mely országból származnak az őrizetbe vett külföldiek.

A nyomozás során kiderült, hogy a gyanúsítottak a „szolgáltatásukért” fejenként hat-nyolcezer dollárt – 2-2,8 millió forintot – kértek. Emellett további kétezer eurót – több mint 750 ezer forintot – akartak bezsebelni azoktól, akik útlevelüket a szomszédos országba történt legális beutazást jelző bélyegzővel szerették volna lepecsételtetni.

A gyanúsítottak akár kilenc év börtönbüntetést is kaphatnak Ukrajnában, ha bebizonyosodik bűnösségük. A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a két férfit, óvadékként 10 millió hrivnyát – több mint 93 millió forintot – szabott ki.

Elolvasom a cikket