Három magyar a mezőnyben

MH/MTI
2024. augusztus 6. kedd. 12:24

A trió tagja a sportág első magyar női olimpiai kvótása, a 18 éves, madridi klubjából februárban az UTE-be hazaigazolt Márton Viviana, korábbi korosztályos Európa-bajnok, aki márciusban, a szófiai európai kvalifikációs tornán harcolta ki 67 kilogrammban a részvételi jogot. A 21 esztendős, Eb-bronzérmes Józsa Levente (68 kg), a TFSE versenyzője ugyancsak a bolgár fővárosban váltotta meg a jegyet Párizsba, míg a szintén 21 éves Salim Omar Gergely, a 2021-es tokiói játékok ötödik helyezettje, világ- és háromszoros Európa-bajnok immár a második olimpiáján indulhat, miután a tavalyi kvalifikációs világranglista alapján kvótát szerzett 58 kg-ban.

Salim, aki az MTK versenyzője, a japán fővárosban ugyanabban a súlycsoportban volt ötödik, melyben ugyanígy végzett a magyar tekvondó első – és a tokiói olimpiáig egyszersmind utolsó – képviselője, Omar nagybátyja, Salim József, aki 2000-ben, Sydneyben, a sportág hivatalos ötkarikás debütálásán indult piros-fehér-zöld színekben.

Ám nemcsak ő, hanem két honfitársa is messzire juthat Párizsban, ahol Salim szerdán, Józsa csütörtökön, Márton pedig pénteken lép a küzdőtérre. A kedden (ma) megtartott sorsolás értelmében Salim az argentin Lucas Guzmannal, Józsa a kínai Liang Jü-suajjal, Márton pedig az elefántcsontparti Ruth Gbagbival csap össze a legjobb nyolc közé jutásért.

A válogatott edzője, Galambos Bence az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy mindhárom magyar tekvondós „nagyon erős, a munkát elvégezte”, s helyezésük attól függ, hogy „kire mennyire hat majd az olimpiai nyomás”.

A párizsi programban – akárcsak a tokiói játékokon – négy férfi és négy női súlycsoport kapott helyet, a kvótát szerzett versenyzők kategóriánként alapvetően 16-an vannak, összesen mégsem 128-an küzdenek meg az érmekért, hanem 134-en, 69 férfi és 65 nő, miután a NOB egy semleges és öt menekült sportolónak is helyet biztosított az ötkarikás mezőnyben. Ami a küzdelmi kategóriákat illeti, a férfiaknál 58, 68, 80 és plusz 80, a nőknél pedig 49, 57, 67 és plusz 67 kg-ban zajlanak a versenyek.

Az előírások szerint egy-egy országot legfeljebb négy tekvondós képviselhet mindkét nem esetében, azaz súlycsoportonként csupán egy versenyző indítható nemzetenként.

Elolvasom a cikket