Kamala Harris hamarosan bejelenti alelnök-jelöltjét

Kamala Harris, az Amerikai Egyesült Államok alelnöke, már hivatalosan is a Demokrata párt elnökjelöltje lett, azonban ennél sokkal érdekesebb, hogy Harris néhány órán belül kit jelent majd be, mint alelnök-jelöltje.

A CNN forrásai szerint Harris az elmúlt napokban belső körére támaszkodott, hiszen politikai karrierjének az egyik legfontosabb döntését kell meghoznia. Joe Biden visszalépése után a várakozásokkal ellentétbe a demokraták gyorsan és határozottan álltak be mind Kamala Harris mögé, azonban az alelnök-jelölt kérdése már hullámokat vetett.

Az elmúlt napokban számtalan név felmerült, azonban Pennsylvania kormányzójának, Josh Shapironak és Minnesota kormányzójának Tim Walznak a neve többször is előkerült. A döntés mindenképpen súlyos, hiszen ahogy korábban egy demorata kampányokra rálátó forrás a lapnak nyilatkozta, az ilyen késői és őrült kampányban mondhatjuk, hogy ismeretlen vizeken evez a párt és Harris is.

Shapiro választása logikusnak tűnhet, hiszen a Pennsílvania-i kormányzó a Demorata párt feltörekvő csillaga, valamint lehetőséget teremtene rá, hogy a demokraták behúzzák az Egyesült Államok ötödik legnépesebb államát.

Ezzel szemben Walz egy sokkal inkább konzervatívabb választásnak tűnik, azonban ennek is meglehetnek az előnyei, miután Donald Trump csapata már így is igyekszik Harris kapcsán a „veszélyesen liberális” narratívát elültetni, ennek azonban elejét vehetné Walz, aki sosem tartozott a demokraták radikális szárnyához.

A bejelntésre ugyan még várni kell néhány órát, azonban a CNN-nek nyilatkozó források egyértelműen Walz személyét jelölték meg befutóként.

Elolvasom a cikket