Katalin hercegné Párizsban

Az egész világ azt várja, hogy vajon Katalin hercegné ellátogat-e majd a 2024-es párizsi olimpiai játékokra. Nem lenne meglepő, ha így tenne, hiszen egyrészt a sportokért is rajong, másrészt Párizs is a szíve csücske. Ő és Vilmos herceg 2017-ben tettek romantikus kirándulást a francia fővárosban, ahol természetesen megtekintették a legnagyobb nevezetességeket is. A hercegnő csak úgy ragyogott a látogatás alatt, vagyis ez bizonyára olyan élmény volt, amit szívesen megismételne – írja a Life.hu.

Persze kérdés, hogy a betegsége lehetővé teszi-e számára azt, hogy legalább egy nap élőben élvezhesse a nyári olimpiai játékokat, hiszen hiába tette tiszteletét Wimbledonban és a Trooping the Colour ünnepségen, mindkét alkalom után hangsúlyozták, hogy ez nem jelenti azt, hogy Katalin hercegné visszatér a hivatalos feladataihoz. Még mindig a kezelésére és a gyógyulásra koncentrál, de minden bizonnyal ezek olyan események voltak, amiket a hercegné állapota ellenére sem akart kihagyni. Meglehet, hogy a párizsi olimpia is ilyen, ám ehhez vállalnia kellene egy fárasztó utazást is. Az biztos, hogy mindenki nagy örömmel fogadná, ha úgy döntene, hogy élőben szeretné követni a versenyeket, és szurkolni a sportolóknak – olvasható a Life.hu oldalán.

Az egész világot lázban tartja a párizsi olimpia, rengeteg sztár tette tiszteletét az eseményen. Nicole Kidman férjével és gyerekeivel együtt izgult a versenyzőkért, de Sarah Jessica Parker is a helyszínen szurkolt családjával, John Travolta pedig a gyönyörű lányával osztotta meg ezt a különleges élményt.

Elolvasom a cikket