Madárgyűrűző akció a Naplás-tónál

MH/MTI
2024. augusztus 6. kedd. 21:07

A madarak befogása és gyűrűzése naponta hajnaltól nagyjából délelőtt 10 óráig, illetve délután 19 órától naplementéig tart az időjárástól függően – tájékoztatta az MME az MTI-t kedden.

Augusztus 8-án, az első napon, este 7 órakor kezdődik a gyűrűzés, míg 29-én, az utolsó napon, csak délelőtt lesz madárbefogás. A gyűrűzés esős idő vagy nagyon erős szél esetén szünetel.

A tájékoztató szerint a napi munka és a látogatás menete az óránkénti hálóellenőrzések köré szerveződik. Az érdeklődők egy erre a célra felállított bemutató hálót is megtekinthetnek és részesei lehetnek a gyűrűzésnek, valamint lehetőségük lesz fotók készítésére és az állatok megsimogatására is.

A programhelyszín a Naplás-tó déli gátján, a sorompó mögött kezdődő aszfaltozott úton, gyalog közelíthető meg mintegy 250 méteres sétával. Tavaly 49 madárfaj 3011 egyede került kézre az ideiglenes gyűrűzőtáborban – írták a közleményben.

Elolvasom a cikket