Segít a Regőczi Alapítvány

MH/MTI
2024. augusztus 6. kedd. 22:16

Az alapítvány kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, idén is igyekeztek minél több szabadidős programot, pihenési, táborozási lehetőséget biztosítani az alapítvány által támogatott gyerekeknek és hozzátartozóiknak. Felhívták a figyelmet arra, hogy a járványban súlyos veszteséget elszenvedő családoknak különösen értékes minden nyári élmény.

Az alapítvány tájékoztatása szerint az árván, félárván maradt gyermekeknek lehetőségük volt a kortársaikkal külön vagy a családtagjaikkal közösen kikapcsolódni. A Familiare Társadalomszervező Központ Alapítvány jóvoltából 113-an vettek részt családi üdülésen Siófokon, az Erzsébet Alapítványnak köszönhetően pedig Zánkán pihenhettek 120-an a Családi Erzsébet-táborokban.

A Johannita Segítő Szolgálat, a Ráckevei Dunaági Horgász Szövetség, valamint Orbán Karola felajánlásának köszönhetően összesen 42 fiatal tölthetett egy-egy hetet Terényben, Ráckevén, illetve Erdélyben – sorolták. Kiemelték: a közös élmények segítettek kiszabadulni a hétköznapokból, a hasonló gondokkal küzdők kortárs közösségében felszabadultan, a nehézségeket kicsit maguk mögött hagyva nyaralhattak az ifjak.

Mint írták, az alapítvány a programokon kívül júniusban üdülési támogatással, augusztusban pedig iskolakezdési hozzájárulással igyekszik enyhíteni a családok terhein, a napokban 1214 gyermek részesül – anyagi helyzettől függően – 30 ezer illetve 50 ezer forintos, egyszeri iskolakezdési támogatásban.

Emlékeztettek rá: az alapítvány minden magyarországi, nappali tagozaton tanuló kis- és nagykorút segít, aki a koronavírus-járvány következtében veszítette el egyik, vagy mindkét szülőjét. Aki a Regőczi Alapítvány munkáján keresztül támogatná a Covid-árvákat, keresse a www.regoczialapitvany.hu weboldalt, ahol az adományozással kapcsolatos minden információt megtalál. Segíteni lehet a 11705084-21448492-00000000 bankszámlaszámra történő utalással, vagy a 13650 adományvonal hívásával: minden kapcsolás, illetve elküldött SMS 500 forint támogatást jelent – közölte a Regőczi István Alapítvány a Koronavírus Árváiért.

Elolvasom a cikket