Zaharova: szerint az amerikai szolgálatoknak a biztonsági résekkel kellene foglalkozniuk

MH/MTI
2024. augusztus 6. kedd. 6:17

“Talán az amerikai titkosszolgálatoknak új célokra kellene irányítania azt a pár száz ügynököt, akik mindenütt orosz diplomatákat követnek, hiába próbálják rávenni őket az együttműködésre? Ez talán segítene befoltozni a valódi biztonsági réseket. Legalábbis jobban megvédhetnénk az amerikai politikai színtér vezető személyiségeit” – írta Zaharova a Telegram-csatornáján, kommentálva a The New York Times nyomozását a Donald Trump amerikai elnökjelölt elleni merényletkísérlettel kapcsolatban.

Zaharova szerint az amerikai különleges szolgálatok nem foglalkoztak Thomas Matthew Crooksszal, aki a Trump elleni merényletnek helyet adó gyűlés előtt egy optikai távolságmérő segítségével mérte a távolságokat.

Zaharova emlékeztetett arra is, hogy a titkosszolgálatok kizárták a védett körzetből a raktárépület tetejét, ahonnan a lövések eldördültek.

“A titkosszolgálat elutasította azt a kérést is, hogy találkozzon a helyi rendőrséggel, amely a támadás előestéjén gyanút fogott Crooks ellen” – mutatott rá Zaharova.

“Mindenhová beleavatkoznak, mindenbe beleszólnak, kivételesnek és a legjobbnak hirdetik magukat, de a valóságban – ez egy szappanbuborék, amelyben csak csalások és hazugságok vannak” – jelentette ki.

Elolvasom a cikket