A gyermek: áldás

1. Bevezető gondolatok

A kereszténység meggyőződése az, hogy a Teremtő Isten lényege a szeretet. Isten, Atya, Fiú és Szentlélek örök szeretetközössége. Istenben örök szülés és örök születés van. Az ember ennek az Istennek a képmása, ezért az ember szeretetre született. Akkor lesz valaki boldog, ha megtanul szeretni, ha odaadja az életét.

A Teremtő összekötötte az élet továbbadását a szeretettel. Azt akarta, hogy minden élet szeretetből fakadjon, minden kisgyermek élete mögött ott legyen a szülei szerelme. Megfordítva pedig azt akarta, hogy a szeretet termékeny legyen. Ne záruljon egy páros önzésbe, hanem élet fakadjon belőle, túlcsorduljon.

A nyugati világban egyre többen gondolják azt, hogy az emberi élet véletlenszerű mutációk és természetes szelekció eredménye. Különösebb oka nincs és célja sincs. A halál után mindaz, ami az ember lelkében egy élet során megszületett, mindaz, amit önmagában felépített – emberi kapcsolatok, álmok, gondolatok, élmények – mindez megsemmisül. Az élet a semmiből a semmibe tart. Ha valaki így gondolkodik, akkor az egész élete válik végső soron értelmetlenné, céltalanná, távlat nélkülivé.

A nyugati társadalmakra jellemző demográfiai vákuum egyik legfőbb oka ez a szellemi, lelki vákuum, a belső üresség, értelmetlenség fájdalmas érzése.

Egy gazdag német gyáros egyetlen fia kábítószerfüggővé vált. Az apa nagy rábeszéléssel, nem kis anyagi áldozattal be tudta őt juttatni egy kiváló rehabilitációs intézetbe, ahol egy nagyszerű pszichiáter kezdte őt kezelni, gyógyítani. A fiatalember állapota javulni kezdett, abbahagyta a szerhasználatot. Már a terápia lezárását és az ő hazaengedését tervezték, amikor a fiú egyik este felment az intézet legfelső emeletére, és az egyik ablakból kivetette magát, öngyilkos lett. Hagyott egy búcsúlevelet az orvosának. A levélben ezt írta: „Doktor úr, köszönöm, hogy meggyógyított, és sajnálom, hogy nem tudott megmenteni.” A kis levél aljára még odaírta: „Doktor úr, maga okos ember, próbálja ezt a szüleimnek is elmagyarázni.” Két nappal később a pszichiáter a kétségbeesett szülőkkel szemben ült. Azt mondta nekik: „A fiukat orvosi értelemben meggyógyítottuk. De én nem vagyok Isten. Értelmet adni az életének nem tudtam.”

Az emberi szívet egészen semmilyen földi dolog nem tudja betölteni. A földi valóságok mind végesek, sebzettek. Az embert csak odafentről tudja valami egészen betölteni. Olyan nagy eszmények, olyan valóságok, melyek nálunknál nagyobbak, mint maga az Isten, mint a család és az ott megszülető szeretet, vagy mint a haza, a tágabb közösség szolgálata stb.

Ha az ember szíve tele van, akkor túlcsordul, akkor az élete termékeny lesz. Akkor bátran adja tovább az élet kincsét, mert tudja, hogy az élet végtelen kincs.

Egy elbeszélés szerint egy hűtőkamion érkezett éjszaka egy nagy áruház elé. A munkások kipakolták belőle a húsárut, majd bezárták, de véletlenül, a nagy sötétben az egyik munkást bezárták a hűtőkamionba. Másnap reggel találtak rá a kamionban, holtan. Ami annál meglepőbb volt, hogy a hűtés már nem volt bekapcsolva. Az ember nem a hidegtől halt meg, hanem a gondolattól, a rémülettől.

Ha valaki azt gondolja, hogy az emberi élet a semmiből a semmibe tart, akkor a szívét egy fagyos rémület, egy fájdalmas üresség fogja betölteni. Akkor nagyon nehezen fog életre szóló szeretetkapcsolatot létesíteni, életet adni. A házassági döntéshez nagylelkűség kell. Az a fajta emberi nagyság, hogy valaki képes legyen és akarja az egész életét ajándékba adni, szeretetben végigélni, akarjon egy másik embert egy életen át boldogítani, szeretni, szolgálni. Mintha sok mai emberből az az emberi nagyság hiányozna. A gyermekvállaláshoz ugyanígy nagy szív, túlcsorduló szív kell. Kell hozzá az a meggyőződés, hogy az emberi élet végtelenül értékes.

2. A család és a gyermekvállalás helyzete ma Magyarországon

Az első világháború idejéig évente több, mint 250 000 gyermek született a mai trianoni határokon belül. Az 1940-60-as időszakban ez a szám már csak évi kb. 180 000 gyermek volt. Mára az egy év alatt megszülető gyermekek száma kb. 85 000. Az 1950-es években a házasságkötések száma évente kb. 100 000 volt, ma ez a szám kb. 40 000.

Magyarország népessége 1981 óta csökken. Akkor az ország lakossága kb. 10,7 millió volt, ma kb. 9,8 millió. Ha ehhez hozzávesszük azt, hogy a ’90-es években kb. 360 000 magyar érkezett Magyarországra Erdélyből, Délvidékről és Kárpátaljáról, akkor a teljes fogyásunk (a trianoni határokon belüli népesség teljes fogyása)alig több mint 35 év alatt kb. 1,2 millió volt!

A születések számának csökkenését jelentős mértékben megfordította az abortusztilalom (1953–56), az abortusz szigorítása (1973) és kis mértékben fékezte a GYES bevezetése (1967). A többi állami intézkedés (például. GYED, GYET, CSAD) jelentős születésszám-növekedést nem ért el. (Benda J., A szakadék szélén [Budapest 2015] , 40.) Ez azt is jelzi, hogy a kérdést pusztán anyagi ösztönzőkkel nem lehet megoldani. A gyermekvállalás elsősorban nem pénz, hanem szív kérdése. Nagyanyáink, dédanyáink sokkal nehezebb anyagi körülmények között sokkal több gyermeket vállaltak.

A népességfogyás kritikus pillanatában vagyunk azért is, mert a szülőképes női korosztály nyolc éven belül 35 százalékkal fog csökkenni. (Benda J., A szakadék szélén, 171.)

A 2016-os Magyar Ifjúság Kutatás eredményei azt mutatják, hogy míg 2000-ben a 15-29 évesek 22 százaléka volt házas, ma csak a 10 százalékuk. Csak 24 százalékuk költözött el a szülői házból, 17 százalékuk jövedelme 0-35 000 Ft között van, 33 százalékuk tervezi, hogy egy ideig külföldön tanuljon, vagy dolgozzon, 16 százalékuk, hogy véglegesen külföldön éljen. Legfőbb szórakozási formáik az internet, a TV, a chat és a Facebook (megelőzve a zenehallgatást, barátokat, sportot). Míg 2004-ben átlagosan 344 könyv volt egy fiatal háztartásában, addig ma ez a szám 172. A fiatalok hat százaléka mondja magát vallásosnak az egyház tanítása szerint, és 43 százalék mondja magát vallásosnak a maga módján. 29 százalékuk járt valamennyi időt iskolai hittanra.

A magyar lakosság kb. 24 százaléka él súlyos anyagi deprivációban (az EU 28 átlaga: nyolc százalék). (Társadalmi riport 2016 [ed. Kolosi – Tóth, Budapest 2016] , 138.)

Természetesen öröm a gyermekszületések számának kis növekedése és a házasságkötések számának jelentős növekedése az utóbbi néhány évben, és nagyon jó irányba mutat a CSOK bevezetése is, ezeknek a pozitív folyamatoknak a mértéke azonban még igen messze van attól, hogy a népességfogyást megállítsa.

Mindebből az tűnik ki, hogy a jelenlegi trendet megfordítani nem könnyű, emberileg nézve szinte lehetetlennek látszik. Ennek ellenére meg kell próbálnunk megtenni mindazt, ami lehetséges. Mit tehetnénk?

3. Cselekvési javaslatok

a. Family mainstreaming

Mostantól minden törvényt, minden állami intézkedést meg kellene vizsgálni abból a szempontból, hogy a családokat, a házasságkötést, a gyermekvállalást segíti-e. Ha nem, módosítani kell az intézkedést.

b. Oktatás-nevelés

I. Jegyesoktatás mindenkinek

Minden házasságra készülő párnak legyen lehetősége egy kb. négyalkalmas házassági felkészítőn részt venni, a részvételt különböző ösztönzőkkel támogassa az állam. Szabadon választhatják meg a párok, hogy állami felkészítésben, vagy valamelyik egyház által szervezett jegyesoktatásban kívánnak részesülni. Az oktatás fő témái között szerepeljen a kommunikáció, a konfliktusmegoldás, a tipikus férfi és női tulajdonságok, a gyermekvállalás és nevelés kérdése.

II. Családi életre nevelés az iskolában

A házasságok sikere nagymértékben lelki, szellemi tényezőkön múlik. Az iskola segítheti az érett, önzetlen, szeretetre képes személyiség kialakulását. (Skrabski Á. – Kopp M., A boldogságkeresés útjai és útvesztői a párkapcsolatokban [Budapest 2010] 82-83.)

Az alap-, a közép- és a felsőfokú oktatásban is kapjon fontos helyet a családi életre nevelés. Helyezzenek hangsúlyt a kommunikációra, a konfliktusmegoldásra. A zene, a tánc, a színjátszás és más hasonló tevékenységek által is segítsék a fiatalok kapcsolatteremtési készségeinek kifejlődését.

Csökkentsék a fiatalok túlterheltségét, például azáltal, hogy az általános iskolában nem, vagy csak nagyon korlátozott mértékben adnak írásbeli házi feladatot.

c. Édesanyák segítése

Az édesanyák segítésének sok új formáját lehetne még bevezetni. Egyszeri szülési támogatás (esetleg harmadik-negyedik gyermeknél emelt összeggel); Gyes-ről visszatérő anyák részmunkaidőben foglalkoztatók támogatása; a vállalatok támogathassák a TAO keretéből a gyermekvállalást; munkahelyi bölcsőde és óvoda szintén a TAO-keretből; nyári napközik; gyerekvigyázás megszervezése, támogatása (például egyházakon, civil szervezeteken keresztül); főállású anyaság lehetősége három gyermektől kezdve.

d. Fiatal házasok segítése

Lakások biztosítása igen alacsony lakbérrel öt-hat évre fiatal házasoknak.

e. Családbarát média

Támogatni lehetne a családbarát filmek, műsorok sugárzását. Tiltani lehetne a kifejezetten destruktív, családellenes tartalmakat.

Kóser telefon és számítógép kifejlesztése és forgalmazása. Olyan eszközöket kellene a piacon megjelentetni, melyeken a fiatal nem tud destruktív tartalmakat (horror, pornográfia, erőszak stb.) nézni. Ne a szülőnek kelljen megpróbálnia védett közeget biztosítani a gyermekének olyan eszközök világában, amelyekhez nem ért.

f. Lépések egy olyan ország felé, ahol a kisgyermek életét a fogantatástól kezdve védjük

A bevezetőben láttuk, hogy a demográfiai trend megfordításában döntő szerepe van az abortusznak (illetve az abortusz korlátozásának).

Az állam fejezze ki azt világosan, hogy az abortuszt nem tekinti egy helyes, civilizált megoldásnak.

Ennek érdekében a szülészetek egy részét alakítsák át abortuszmentes, csak az életet szolgáló szülészetekké.

A szülészetekhez vezető utakra tegyenek ki plakátokat a gyermekről, a magzatról.

Az abortusz előtti tanácsadásban próbálják az édesanyát lebeszélni erről a döntéséről. Mutassák meg neki a magzatát egy szép, nagy felbontású képen. Hívják be a gyermek édesapját is, és ha ő szeretné a gyermeket felnevelni, akkor az anya döntését halasszák el 10 nappal. Beszéljenek neki az örökbeadásról, és ha erre nyitott, ismertessék meg őt olyan szülőkkel, akik örökbe fogadnák a gyermekét. Esetleg az állam anyagilag támogassa azt az anyát is, aki megszüli és örökbe adja a gyermekét.

g. Hátrányos helyzetűek, szegények

Magyarországon az újszülöttek egy igen jelentős része szegény családba születik. Kiemelt figyelmet kell fordítani ezekre a családokra.

A szerző szombathelyi megyéspüspök

Elolvasom a cikket