Bakondi György: Ismét nőhet a migrációs nyomás

MH/ MTI
2024. augusztus 7. szerda. 9:54

Bakondi György közölte: közel háromezer hatsértőt fogtak el, és 45 embercsempészt állítottak bíróság elé idén Magyarországon. Ez a tavalyi év ugyanezen időszakához képest kevesebb, de a 2015 előtti békeidőszakhoz képest kiugróan magas – tette hozzá.

Rámutatott: az embercsempészek döntik el azt, hogy az illegális bevándorlók mikor, merre mennek, ugyanakkor „európai szintű koordináció is feltételezhető a háttérben”. Éppen ezért Magyarországnak szinten kell tartania a biztonsági intézkedéseket – húzta alá.

Bakondi György kijelentette: valamennyi Európába vezető útvonal zsúfolt.

A főtanácsadó felidézte, hogy a Görögországból és Törökországból Bulgárián át vezető útvonal hosszú időn keresztül Magyarországon keresztül ért el Európába. Ezt a helyzetet azonban sikerült megállítani tavaly az utolsó negyedévben, amikor a magyar rendvédelmi erők, a szerbekkel együttműködve, megszilárdították a határőrizetet, és kiszorították az embercsempészeket – magyarázta. Hozzátette: ennek következtében erőteljes terelőhatás alakult ki Románia, valamint Bosznia-Hercegovina és Horvátország felé.

Bakondi György kitért arra is, hogy az európai lakosság ma már másképp ítéli meg az illegális bevándorlást, mint néhány évvel ezelőtt. Az emberek értetlenül állnak az előtt, hogy miért engedtek be ennyi illegális migránst, és miért kapnak a bevándorlók „egyre nagyobb szeletet” a szociális ellátásból – fogalmazott. Leszögezte: az Európában bekövetkező terrorcselekmények, a köztörvényes bűncselekmények sokasága, a no go zónák kialakulása és a kiutasítások ellehetetlenülése miatt az általános megítélés egyre romlik a lakosság körében.

Hangsúlyozta: mindennek politikai kihatásai is voltak, „nem véletlen, hogy 18 millión szavaztak a konzervatív-patrióta pártokra” az európai parlamenti választásokon.

Bakondi György a Kossuth Rádió reggeli műsorában is beszélt arról, hogy Európa-szerte „megindult egy társadalmi, politikai változás” a migránsok megítélését illetően. Mint mondta, az Egyesült Királyságban „társadalmi robbanást okozott” az egy héttel ezelőtti eset, amikor egy ruandai származású 17 éves fiatal halálra késelt három tíz év alatti kislányt és többeket megsebesített.

Jelezte: Olaszország is nemzeti megoldást keresett, mert nem találja jónak az Európai Unió migrációs elképzelését és gyakorlatát.

Elolvasom a cikket