Beszélni kezdett egy nő mikrohullámú sütője + VIDEÓ

A felvételen az látható és hallható, hogy a megszakító felkapcsolását követően áramot kap a mikrosütő, életre kel a kijelzője, majd egy férfihang szólal meg.

A hang kétszer szólította fel a nőt, hogy beszéljen hozzá piszkosan, majd több alkalommal ismételve énekelni kezdte, hogy „én egy férfi, igen én egy férfi vagyok”. A videó feltöltőjét először megijesztette, majd bosszantani kezdte a jelenség, az internetezők pedig szintén rácsodálkoztak a háztartási kisgépre.

Idővel azért sikerült megfejteni a rejtélyt: hangjegyzet funkció van a mikrohullámú sütőben.

A nő egy korábban ott lakott személy hangját hallotta, aki Jason Derulo „Talk Dirty” dalát mixelte össze éneklés közben az Aloe Blacc „I’m The Man” című nótájával. A kismegszakító felkapcsolásakor áramot kap a mikrosütő, a bekapcsolási folyamata során pedig lejátssza a memóriájába rögzített hangjegyzetet.

A videó alatt az egyik néző azt állította, hogy nekik is ugyanilyen mikrosütőjük van, az minden lekapcsolásakor azt mondja idős néni hangon, hogy „Óóó, jövök érted!”.

Objektum doboz

Elolvasom a cikket