Gyűlölködő üzeneteket kap a világbajnok magyar sportoló az olimpia után

Pusztai Lizának az egyéni küzdelmekben nem volt szerencséje, ugyanis a nyolcaddöntőben máris összekerült honfitársával, Márton Annával, és 15–7-re kikapott, így a második meccsén búcsúzott az egyéni küzdelmektől.

A párharc azért is volt pikáns, mert 2023-ban együtt nyertek a válogatottal vb-címet, emellett a 29 éves Márton egyéniben volt korábban vb-bronz- és Eb-ezüstérmes, a tokiói olimpián pedig sérült térddel negyedik lett. A huszonhárom éves, csapatban kétszeres világbajnok Pusztai a BVSC-ben ráadásul klubtársa Mártonnak, Tokióban a kilencedik helyen végzett.

A csapatversenyben sem jött ki a lépés

A csapatverseny első körében, azaz a negyeddöntőben a Márton Anna, Pusztai Liza, Szűcs Luca összetételű csapat a japánokkal találkozott. Pusztai kezdett Takasimával, aki 5–3-ra verte őt, majd Pusztai második asszója nagyon rosszul sikerült, Fukusima 9–0-ra verte, így öttusos hátrányba kerültünk, amit már nem is tudott ledolgozni a magyar csapat. Pusztait le is cserélték, Battai Sugár jött a helyére, a csapat pedig végül a hatodik helyen végzett.

A párharcok után a lányok könnyes szemmel nyilatkoztak, Pusztai Liza volt a leginkább összetörve, aki elmondta, nem bírta elviselni a nyomást. Pusztai hazatérve a közösségi oldalán fakadt ki, amiért rengeteg gyűlölködő üzenetet kapott – szúrta ki a Magyar Nemzet.

„Sokat gondolkoztam rajta, hogy ezt leírjam-e de végül úgy döntöttem, hogy jobb ha kiadom magamból. Természetesen nyerni mentem, ez sajnos pont most nem sikerült, nyilvánvaló, hogy csalódottan távoztam a második olimpiámról. Úgy érzem a rengeteg munkát beleraktam, a páston mindent megtettem, de sajnos ilyen a sport, nem mindig jön ki a lépés. Elszomorít a rengeteg gyűlölet ami egyes emberekben lakozik, ezt még idő lesz feldolgoznom. Szeretném megköszönni mindenkinek aki viszont mellettem van ebben az időszakban is. Ebből is tanulni fogok, hogy legközelebb még erősebben térhessek vissza” – írta az Instagramon Pusztai Liza.

Elolvasom a cikket