Nyugodtan adhatunk bankkártyával is borravalót

– Nemrég indítottak egy edukációs kampányt, amely a direkt borravalóra fókuszál. Ennek kapcsán talán érdemes tisztázni, mi a különbség a szervízdíj és borravaló között, mivel ez a kettő sokakban összekeveredik, gyakran szinonimaként használják a két fogalmat. Nem az?

– A vendégtérben vagy étteremben történő fogyasztásnál lehetőség van szervízdíj felszámítására, illetve borravaló adására egyaránt. Nagyon fontos, és sokan nem tudják, hogy ez a két dolog nem ugyanaz. A szervízdíj, mint olyan, gyakorlatilag a pultosok bérét képezi, vagy legalábbis annak egy részét. A munkáltató kedvezőbben adózik utána, ezért szeretik. Ugyanakkor a borravaló a vendég elégedettségének kifejezésére szolgál. A borravaló mértéke nem definiált, amennyit a vendég szeretne adni, annyit ad a kiszolgáló személynek.

– Tehát amikor az étlap alján azt látjuk, hogy az árak ennyi meg annyi szervízdíjat tartalmaznak, akkor az valójában nem egy előre kalkulált, „kötelező” borravaló, hanem az az összeg, amiből tulajdonképpen a pincér a fizetését kapja?

HelloPay alkalmazás

Varga Norbert, a HelloPay Zrt. vezérigazgatója és Zsendovits Ábel, a Szimpla Kert tulajdonosa

Fotó: MH/Balogh Dávid

– Voltaképpen az a bére, így van.

– És amit azon felül adok, a borravaló, azért, mert úgy szolgált ki, ahogy; segítőkész volt, és azt nem kell leadnia a főnökének.

– Pontosan. Hogy él-e a szervízdíj lehetőségével, azt az adott vendéglátóhely vezetése dönti el, és amennyiben úgy dönt, hogy igen, akkor két lehetőség közül választhat. Az egyik az, hogy feltünteti például az étlapon, hogy az árak már tartalmazzák a szervízdíjat, tegyük fel 13 százalékot. A másik esetben pedig azt jelzi, hogy a kiírt árak a szervízdíjat nem tartalmazzák. Ezek formaságok, a lényegen nem változtatnak, vagyis azon, hogy a szervízdíj kvázi kedvezőbben adózható vagy bérszámfejthető, mint a termékek értékesítéséből befolyó bevétel. Fontos megjegyezni, hogy a szervízdíj összege végül a személyzethez kerül, annak fizetéseként, tehát nem kell attól tartania senkinek, hogy ezt a munkáltató „zsebre teszi”. A borravaló a szervízdíjjal szemben önkéntesen adható, és ha közvetlen a személyzet kapja, akkor adómentes is lehet.

– A covid alatt olyan helyeken is bevezették a bankkártyás fizetési lehetőséget, ahol korábban ettől vonakodtak. Kezdetben csak simán lehúztuk a kártyát, mostanában viszont egyre többfelé látok olyan terminálokat, amelyeken a fizetésnél be lehet állítani a borravaló összegét.

– Így van, mi bankkártyaterminálokat üzemeltetünk szórakozó- és vendéglátóhelyeken, és azoknál a partnereinknél, akik a HelloPay-en belül használják a direktborravaló-szolgáltatásunkat, a vendég megadhatja a borravaló mértékét, és fizetheti azt is bankkártyával.
Ilyenkor a termék ellenértéke a cég számlájára, míg a beállított borravaló a kiszolgáló személy magánszámlájára kerül. Tehát a közvetlenség hasonlóan a készpénzes fizetéshez adott és biztos.

– Tehát alaptalan azoknak a félelme, aki azt mondják, hogy kártyával nem jattolnak, mert a pénzük akkor egy cég számlájára kerül, és nem tudhatják, mennyit osztanak vissza végül a munkáltatók ténylegesen annak a dolgozójuknak, akinek a borravalót szánták?

– Ez abszolút így van, ezt meg tudom erősíteni. Mi 2016-ban kezdtünk el bankkártyás környezetben borravalóadási lehetőséget biztosítani. Kezdetben még a klasszikus folyamat szerint, ami azt jelenti, hogy a megnövelt ellenértéket a cég számlájára utaltuk – az összegeket csak a direktborravaló-szolgáltatásunknál választottuk szét. Teljesen őszintén, hiába saját eszköz, sokáig én is megkérdezem, hogy az illető megkapta-e a borravalót, mert, ha nem lennék biztos benne, hogy a jatt nála landol, akkor én sem adnék.

– Mennyire népszerű egyébként ez a szolgáltatás?

– Kifejezetten népszerű. Nagyságrendileg 180 helyen 700 pultos számára biztosítjuk napi szinten ezt a direktborravaló-adási lehetőséget. Nagyon dinamikusan és gyorsan növekedtünk az utóbbi időben, és ezzel a lendülettel szeretnénk tovább bővülni. És azok a tapasztalatok, hogy ahol bevezettük a rendszert, nemcsak a bizalom maradt meg a fogyasztókban, de a korábbiakhoz képest még nőtt is a borravalóadási arány és ezzel együtt a jatt összege is. A pultosok, kiszolgálók sokkal motiváltabbak, hiszen az, amit kapnak, egyből a számlájukra kerül.
Lényegében csak rajtuk múlik, hogy mennyit tudnak keresni egy adott napon. Így nő a kiszolgálás színvonala, ezáltal pedig az ügyfél-elégedettség is.

HelloPay alkalmazás

Ha bankkártyával fizetünk, a jatt akkor is egyből a felszolgálóhoz kerül

Fotó: MH/Balogh Dávid

– És ez akár egy szabadtéri rendezvényen, egy fesztiválokon is működhet?

– Adott esetben működhet. A 180 hely, amit említettem egész évben nyitva tart, de voltak már olyan rendezvények és fesztiválok, amelyeken dolgoztunk a direktborravaló-szolgáltatásunkkal, és működött. Szóval ez csak döntés kérdése: a lehetőség megvan rá, ha a szervezők élni akarnak vele, nincs akadálya. A direktborravaló-szolgáltatás megoldás mind kézi terminálnál, tehát a hordozható, asztalhoz is kivihető terminálnál, mind pultos környezetben működik. A rendszer teljesen integrált. Tehát egy kattintással kényelmesen és gyorsan lebonyolítható a tranzakció a borravaló- és bizonylatolással. Mielőtt piacra léptünk vele, hosszasan teszteltük, és a pénzügyi megoldást validáltattuk a Pénzügyminisztériummal, tehát van egy pozitív pénzügyminisztériumi állásfoglalásunk arról, hogy a megoldásunk jogkövető, prudens. Illetve a közelmúltban egy partnerünk kikért egy NAV-állásfoglalást, ami szintén megerősítette, hogy az ilyesmi módon kapott közvetlen borravaló az járulék- és adómentes, míg a másik esetben, ha a jatt egy pillanatra is a cég céges számlájára kerül, attól függetlenül attól, hogy ki van mutatva tranzakciós szinten, hogy az az összeg vagy annak egy része valójában borravaló, az bizony bérszámfejtés-köteles.

Elolvasom a cikket