Trump továbbra is veszélyben: Merényletek szervezése miatt emeltek vádat egy pakisztáni férfi ellen

MH
2024. augusztus 7. szerda. 7:02

A nyomozás a republikánus elnökjelölt ellen elkövetett sikertelen merénylettel nem hozta összefüggésbe a pakisztáni férfit.
Breon Peace, New York állam keleti részének kerületi ügyésze a vádemelés kapcsán arról számolt be, hogy Asif Merchant „tengerentúli szereplők” nevében cselekedve tervezett merényleteket amerikai kormányzati tisztségviselők ellen az Egyesült Államok területén.

Az iratokból az is kiderül, hogy a gyanúsítottat júliusban gyakorlatilag tettenérést követően vették őrizetbe, mielőtt megpróbálta elhagyni az Egyesült Államokat. A férfit úgy leplezték le, hogy az általa megbízott állítólagos bérgyilkosok a Szövetségi Nyomozó Iroda fedett ügynökei voltak.

A nyomozásról nyilatkozó hatósági személyek szerint a pakisztáni férfi kiszemelt célpontjai között a politikai térfél mindkét oldaláról voltak személyiségek, nem csak Donald Trump, további neveket ugyanakkor nem említettek.

Irán ENSZ-képviselete a vádemelésre azzal reagált, hogy nem kaptak tájékoztatást az ügyről az amerikai kormányzattól, és a diplomaták hozzátették, hogy Irán érintettségének felvetése ellentmond a teheráni kormány hivatalos politikájának, miszerint jogi úton szeretné elérni Kászem Szolejmáni tábornok gyilkosainak felelősségre vonását.

Irán az amerikai kormány korábbi tisztségviselőit, köztük Donald Trumpot tartja felelősnek az Iszlám Forradalmi Gárda elitegységét irányító tábornok halálát okozó 2020-ban elkövetett teheráni légicsapásért. A teheráni kormányzat a magas rangú katonatiszt halálát követően bosszút hirdetett amerikai tisztségviselők, köztük az akkori Trump-adminisztráció több tagja, köztük a volt elnök ellen.

Elolvasom a cikket